Január 30-án a rendezik az eddigi legnagyobb blokklánc (blockchain) konferenciát, a Blockchain Budapestet a Budapesti Kongresszusi Központban - közölte a szervező MyMusic Kft. szerdán az MTI-vel.

A blokkláncról, azaz az egyebek mellett a bitcoin mögött álló technológiáról szóló rendezvényre mintegy ezer vállalati döntéshozót várnak. Nekik mutatják be, hogyan lehet komoly versenyelőnyre szert tenni az új technológia bevezetésével.   

Mint írták, a magyar informatikusok ott vannak a blockchainfejlesztések élvonalában, sőt már több magyar fejlesztésű kriptovaluta is befektetőket keres. A Blockchain Budapest főszervezője szerint több mint száz olyan blockchainalapú rendszer működik a világban, amelyet részben vagy egészben magyar fejlesztők hoztak létre.   

A blokklánc minden eddig ismert rendszernél megbízhatóbb a sokszereplős folyamatok nyilvántartásában és vezérlésében, ellenáll a külső beavatkozásoknak. A korábbi technológiáknál sokkal magasabb szintű titkosítást, beavatkozásmentességet garantál, a rendszerben kezelt adatok illetéktelenül sem a jelenben, sem visszamenőleg nem módosíthatók.    

Az eddigi fejlesztések alapján az új technológia öt területen biztosan felforgatja az eddigi munkameneteket, játékszabályokat, sőt akár az egész üzleti modellt is - írták. Ezek a pénz és pénzügyi termékek piaca, a beszállítói láncok nyomon követése az élemiszeripartól az autógyártásig, a politikai választások lebonyolítása, az ingatlan-nyilvántartás, és az egészségügy.

Forrás: MTI / blockchainbudapest.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 147 004 megtekintés

Videó: 52 662 490 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535573

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh