Ismét hagyományőrzők elevenítik fel Zrínyi Miklós kitörését Szigetváron a Zrínyi Napokon, amelyet idén szeptember 6. és 9. között rendeznek meg.

A hagyományőrzők az 1566-os ostrom leghíresebb jelenetének állítanak emléket történelmileg hiteles rekonstrukciójukkal. A látványos lovas párbajokkal kísért műsor keretében az ó- majd az újváros elvesztése elevenedik meg, majd ezt követően a várfalon belül folytatódik a harc: a csapatok bevonulnak a kitörés eredeti helyszínére, ahol ismét felépül a palánkvár a szigetvári vár eredeti nyomvonalát követve, Zrínyi Miklós hősi kitörését zenei aláfestés is kíséri - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A programban szerepel többek között a Zrínyi 1566 című rockmusical Moravetz Levente rendezésében. Az előadásban Zrínyi Miklóst a Jászai Mari-díjas Sasvári Sándor testesíti meg, de színpadra lép többek között Szomor György, Feke Pál és Beleznay Endre. Zenél még mások mellett Kállay-Saunders András, a török származású Arif Erdem Ocak is.

Mindezek mellett ünnepi szabadtéri szentmisét rendeznek a turbéki kegytemplomnál, koncertet ad a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar, a Magyar-Török Barátság Parkban pedig megemlékezést tartanak. Szabó András és Csörsz Rumen István zenés irodalmi műsorában Hunyadi Jánostól Zrínyi Miklós koráig hangzanak fel históriás énekek, valamint török és magyar irodalmi-zenei szemelvények. Idén újdonság lesz az eseményen a Gasztrobástya, ahol kötetlen főzési lehetőség várja a látogatókat.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 116 456 megtekintés

Videó: 52 636 940 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533296

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh