A Pécsről, Győrből, Szombathelyről utazókat is érinti majd a budapesti Keleti pályaudvar májusi, két hétig tartó lezárása - mondta a MÁV-csoport szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Bíber Anett felsorolta a helyszíneket, ahonnan útnak indulva számítani kell korlátozásra. Ezek: Tatabánya, Győr, Hegyeshalom, Sopron, Szombathely, Kaposvár, Dombóvár, Pécs, Baja, Sárbogárd, Pusztaszabolcs, Békéscsaba és utóbbin keresztül romániai útirányok.   

A Keleti pályaudvaron végzendő karbantartás ideje alatt, május 13-tól 26-ig, valamennyi, a pályaudvart érintő elővárosi és távolsági vonat menetrendjében lesznek változások. A vonatokat a Keletiből más állomásokra irányítják át, más állomásokat érintő módosítások is várhatóak - közölte korábban a MÁV. A szóvivő az M1-nek hétfőn azt mondta, jelenleg is tart annak kidolgozása, hogy melyik vonatot, pontosan hogyan érintik a változások.   

Bíber Anett ismertetése szerint egy hétköznap 340, egy hétvégi napon valamivel kevesebb mint 300 vonat érkezik és indul a Keletiből, ez naponta 25-30 ezer utast jelent. A szóvivő beszélt arról is, hogy a karbantartás részeként felújítják a peronokat, javítják a vakolatot, ellenőrzik a vasúti infrastruktúrát és cserélik az elhasználódott alkatrészeket is. Utóbbinak köszönhetően javul a műszaki biztonság és csökkennek a késések is - tette hozzá.   

Az állomási hirdetményeken, Facebook-oldalukon, a Mávinform és ügyfélszolgálatuk segítségével adják majd át az információkat a menetrendi változásokról - jelezte Bíber Anett.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 307 megtekintés

Videó: 52 650 748 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534652

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh