A hírt aktivisták jelentették. A Törökországba vezető útról van szó. És arról az átkelőről, ahol ki-be jártak a dzsihadisták.

“Lázadó csoportok és iszlámisták vették át az ellenőrzést Al-Rai északkeleti részén” – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. A terület Szíria és Törökország határán mostanáig az ISIS kezén volt. Al-Rai a fő, és az Iszlám Állam által ellenőrzött egyik utolsó átkelőhely.

A felkelők kétnapos harc után foglalták el a határátkelőt – mondta a megfigyelő központ elnöke, Rami Abdel-Rahman az AFP-nek. Szavai szerint a dzsihadisták már csak egy ilyent tartanak az ellenőrzésük alatt, keletebbre, Halwaniyeh városában. Ám míg a most elbukott Al-Rain keresztül a harcosokat csempészték ki-be, addig Halwaniyeh-t a parancsnokoknak tartották fenn.

Az Iszlám Állam jópár területen kényszerült visszavonulni az elmúlt hónapokban, például Palmürából, ahonnét a kormányerők szorították ki március végén. A február 27-én életbe lépett tűzszünet jelentősen visszavetette az erőszakot Szíriában, ám a szélsőséges csoportok, így az Iszlám Állam és az al-kaidás An Nuszra Front elleni harcra nem vonatkozik a fegyvernyugvás.

Abdel-Rahman szerint az ISIS egyedül az elmúlt napokban 18 falut kényszerült feladni Aleppó tartományban, északon.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 715 megtekintés

Videó: 52 655 550 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535234

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh