Új kilátó épül hamarosan a Zengő csúcsán, ahol jelenleg egy leromlott állapotú beton­építmény fogadja a turistákat. Ha minden jól megy, az év végi Zengő-túrára át is adják a kilátót.

Közösen nyert pályázatot Pécsvárad Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat a Zengő turisztikai fejlesztésére, melynek keretében a régi betonkilátót is megújítanák. Az új kilátó terve már évekkel korábban felmerült, akkor azonban civil szervezetek tiltakoztak ellene, úgy vélték, az építkezés jelentős környezetkárosítással járna. Olyan javaslat is elhangozott, hogy esetleg a Zselicben lenne érdemes megépíteni a kilátót.

Mostanra azonban sikerült megegyezni minden érintettel, tehát mind az önkormányzati, az állami és a civil oldal támogatja a terveket, tudtuk meg Zádori Jánostól, Pécsvárad polgármesterétől. Az építkezés még nem kezdődött el, jelenleg a tervezési fázis folyik, hamarosan kész lesznek a látványtervek.

A kilátó nem fából fog készülni, hanem fémszerkezetű lesz – tájékoztatott Zádori János. Azért az utóbbi mellett döntöttek, mert a fém sokkal ellenállóbb az időjárási elemekkel szemben, mint a fa, így tudják biztosítani azt is, hogy illetéktelenek ne rongálhassák meg az építményt. Az új kilátó fenntartása így gazdaságosabb lesz.

A polgármester azt is elmondta, hogy az épülő kilátó alapterülete hatszor hat méteres lesz, valamint az eredetinél öt méterrel magasabbra tervezik. Erre azért van szükség, hogy az évek alatt megnőtt fák ne takarják el a kilátást. A jelenlegi építmény egy geodéziai pont, vagyis a helymeghatározásban van szerepe, a tervezés során természetesen azt is figyelembe vették, hogy ezt a funkcióját a későbbiekben is megőrizze. A tervek szerint a következő Zengő-túrán – esetleg már előtte is – a megújult kilátó várja majd a természetkedvelőket.

A Zengő-kilátó az 1980-as években épült, eredeti funkcióját tekintve nem is kilátónak, hanem geodéziai mérőtoronynak, de hamar megnyitották a turisták előtt. Az új kilátó építése egy nagyobb projekt része, amelynek keretében egyéb turisztikai fejlesztéseket is terveznek a környéken.

Az elmúlt években a pécsváradi önkormányzat jelentős fejlesztéseket hajtott végre a Dombay-tó környékén, a fennmaradó munkákat viszont szintén ennek a pályázatnak a keretében valósítják meg, amelyekre már csak a közbeszerzést kell kiírni. Emellett egy, a tájba illeszkedő látogatóközpont építését is tervezik a tó partján, ahol a környék nevezetességeiről és turistaútvonalairól kaphatunk majd tájékoztatást.

Forrás: BAMA

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 060 778 megtekintés

Videó: 48 280 000 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918642

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh