http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/11468-julius-kozepen-rendezik-a-villanyi-roze-fesztivalt#sigProId29835e7e25
Július 12-én és 13-án rendezik meg - immár kilencedik alkalommal - a villányi Rozé Fesztivált, amely idén fiatalos, lendületes rendezvényekkel, koncertekkel, gyermekprogramokkal várja a látogatókat.
A szervezők tájékoztatása szerint az ország "legrózsaszínűbb fesztiválját" ebben az évben is a borvidék mintegy harminc borászatának legjobb rozéi és a régió gasztronómiai különlegességei köré szervezik.
A közelmúltban megszépült Villányi Rendezvénytéren a színpadi programok július 12-én, pénteken este az Intim Torna Illegál koncertjével kezdődnek, amelyet az EnterTrain Party Band utcabálja követ.
Szombat délelőtt a Diófás téren az Iszkiri gyerekzenekar lemezbemutató koncertje várja a családokat. Az Eislingen térről 10 órakor idén is elstartol a FutaVillány elnevezésű hivatalos negyed- és félmaratoni futóverseny. A villányi szőlőhegyen át az Ördögárok érintésével csodálatos környezetben tehetik meg a futók a 10,5 vagy a 21,5 kilométeres távokat.
Szombaton kora délutánra már a rendezvénytérre várják a futókat és a közönséget, ahol a futás mellett a rózsaszín jelmezeké lesz a főszerep. A több ezer futót vonzó RozéMaraton versenyzői 16.30 órakor rajtolnak majd el, a jelmezes futóverseny indulóinak 3 kilométeres távon kell rátermettségüket és kreativitásukat bizonyítani. A három - felnőtt, gyermek és csapat - kategóriában indulók rozé fröccs és málnaszörp frissítők kíséretében futhatják végig a zenés felvezetéssel induló távot.
Szombaton a nagyszínpadi koncertek a Blahalousiana zenekar és a többszörös Fonogram-díjas magyar énekesnő és előadóművész, Pásztor Anna zenekara, az Anna & The Barbies koncertjével folytatódnak.
Az MTI-hez eljuttatott közleményben a szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy a RozéMaratonra és a FutaVillány versenyekre érdemes jó előre beregisztrálni a fesztivál honlapján, a villanyiborfesztival internetes címen.
Forrás: MTI