http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/15487-vessunk-veget-az-allatok-levagasanak-cimmel-polgari-kezdemenyezest-vett-nyilvantartasba-az-eb#sigProId64676b64f0
Az Európai Bizottság bejelentette szerdán, hogy nyilvántartásba veszi a "Vessünk véget az állatok levágásának!" (End The Slaughter Age) elnevezésű, állatvédelemre, illetve a mezőgazdasági támogatás uniós rendszerének reformjára vonatkozó európai polgári kezdeményezést.
A kezdeményezés szervezői arra kérik az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő olyan javaslatot uniós jogszabály elfogadására, amely kizárja az állattenyésztést a mezőgazdasági támogatásra jogosult tevékenységek köréből.
A kezdeményezők emellett arra kérik a brüsszeli testületet, hogy vezessen be etikus és környezetbarát alternatívákat, például a sejttenyésztést és a növényi fehérjéken alapuló gazdálkodást. El kívánják érni továbbá, hogy az Európai Bizottság vezessen be ösztönzőket a növényi alapú és celluláris mezőgazdasági termékek előállításához és értékesítéséhez.
Közleményében az Európai Bizottság arról tájékoztatott, hogy az európai polgári kezdeményezésre irányuló kérelem megfelel a vonatkozó jogszabályokban szereplő feltételeknek, jogilag elfogadható. A kezdeményezés tartalmát az uniós bizottság ebben a szakaszban még nem vizsgálta.
A szerdai regisztrációt követően a szervezők megkezdhetik a támogató aláírások összegyűjtését, melyre egy év áll a rendelkezésükre. A szabályok értelmében, ha egy európai polgári kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, a brüsszeli testületnek reagálnia kell: el kell döntenie, hogy helyt ad-e a kérelemnek, vagy elutasítja, és döntését mindkét esetben meg kell indokolnia.
Az európai polgári kezdeményezés nem eshet a bizottság azon hatáskörén kívül, hogy uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az Európai Unió értékeivel.
Forrás: MTI / ec.europa.eu / endtheslaughterage.eu