Régi idők nagy mérkőzéseire emlékeztek vissza a két klub vezetői a mérkőzés kezdete előtt. S tették ezt olyan beleéléssel, hogy szinte magam előtt láttam a legutóbbi derbijét a csapatoknak mikor legyőzte a Vasút a Honvédot 2:1-re 12.000 néző előtt.

Ma ugyan mindössze hatszázan voltak kíváncsiak a kupa meccsre, de mindennek ellenére öröm volt látni, hogy ismét van élet a Verseny utcában. A kezdésre megérkezett a maroknyi kispesti szurkoló tábor, s belekezdtek a szurkolásba (megjegyzem mindvégig sportszerűen). Jó negyedóra sem kellett a fővárosiaknak, hogy megszerezzék a vezetést Tanida lévén egy kapus hibának köszönhetően. Ezután fel is élénkült Ivancsicsék játéka, több nagy helyzetet is kidolgoztak, azonban János Gergő kapus eszén nem tudtak túljárni a Honvéd támadói. 1:0-s hátránnyal vonultak a pihenőre a Vasutas focisták. A szünet után bátran kezdtek Augustin játékos-edző fiai, s rögtön ki is harcoltak a 47. percben egy tizenegyest, melyet Cvenits értékesített. Majd öt perccel később Vernes vette be a hazai kaput, s ezzel ismét vezetett a Kispest. Majd a 72. percben Nagy Mihály Krisztián eldöntötte a tovább jutást, s a habot a kispesti tortára a 79. percben Diarra tette fel beállítva a 1:4-es végeredményt.

Összességében jó mérkőzést láthatott a Várkői stadion közönsége, egyetlen fájó pont számukra a kupabúcsú lehet.

Edzői nyilatkozatok:

Bolboaca Augustin: -"Az egy-egy utáni öt perc volt a legszebb az életemben. A végére sajnos elfáradtunk, és szomorú vagyok, de azt kell mondanom, nincs ekkora különbség az NB I és a megyei első osztály között."

Marco Rossi: -"Az első tizenöt percben nem találtuk a ritmust, a második gólunk után eldőlt a mérkőzés. A fiatal pécsi gárda derekasan küzdött."

Jegyzőkönyv:

PVSK – Budapest Honvéd 1:4 (0:1)

Pécs Várkői Stadion, 600 néző

Játékvezető: Kiss Norbert, asszisztensek: Kepe Arnold, Kulman Tamás

PVSK: János-, Nagy, Augustin(Szabó 70.p), Fábián, Cvenits, Matuza, Hergenrőder, Erdős(Mang 72.p), Szeifert, Horváth, Arató(Czakó 30.p).

Játékos-edző: Bolboca Augustin

Honvéd: Czuzi-Moga, Baráth, Tanida, Ivancsics, Vólent(Kostis 52.p), Fejes, Vernes, Diarra, Ikenne(Hidi 72.p), Faggyas (Nagy 57.p)

Vezetőedző: Marco Rossi

Gólok: Cvenits (47.p 11-esből), illetve: Tanida(9.p), Vernes (53.p), Nagy (72.p), Diarra (79.p)

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 716 083 megtekintés

Videó: 48 927 971 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027606

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh