http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/12607-online-zajlanak-a-pecsi-nemzeti-szinhaz-probai#sigProId1a2bfb92a1
Internetes próbákkal készülnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei az új bemutatókra - közölte a teátrum pénteken az MTI-vel.
Mint azt az intézmény közleményében írta, a művészek az otthonukban egy erre alkalmas programon keresztül egyszerre tudnak jelen lenni, így látják és hallják egymást az online térben.
A most próbált produkciók bemutatóit májusra, illetve októberre tervezte a teátrum. Az "ifjúsági használatra szánt történelmi vígjáték", A László Király visszatér című darabot Szálinger Balázs a Pécsi Nemzeti Színház felkérésére írta és a Szent László-legendakört járja körbe. Az előadást Tóth András Ernő rendezi. A Csókos asszony című operettet Méhes László állítja színpadra.
A színház közleményében megjegyzi, ugyan a jelenlegi helyzetben bizonytalanná vált, mikorra tűzhetik ki a premierek időpontját, ennek ellenére a társulat folytatja a munkát, hogy a lehető legfelkészültebben várja a veszélyhelyzet feloldását követő időszakot és a közönséget.
A közleményben jelezték, hogy a Csorba Győző Könyvtár és a Pécsi Balett csatlakozásával tovább bővült a pécsi kulturális intézmények összefogása, amelynek keretében online kulturális tartalommal látják el a közönséget a veszélyhelyzet idején.
A Pécsi Nemzeti Színház, a Pannon Filharmonikusok Zenekar, a Bóbita Bábszínház és a Pécsi Harmadik Színház kezdeményezéséhez csatlakozva a Csorba Győző Könyvtár az intézmény zárva tartása alatt is az olvasás fontosságára, jótékony hatásaira hívja fel a figyelmet rendszeresen megjelenő könyvajánlóival, irodalmi kvízeivel. A legkisebbeket online meseolvasással, papírszínházzal, az iskolás korosztályt online versmondó versennyel várják online felületeken.
A következő évadban alapításának 60. jubileumát ünneplő Pécsi Balett április 5-én, vasárnap a Csipkerózsika című mesebalettel kedveskedik a gyerekeknek. A különleges, sok közelit tartalmazó felvétel megmutatja, milyen fontos a magas színvonalú tánctudás mellett a karakterábrázolás is. A felvétel egy hétig lesz elérhető a társulat internetes felületein, ezt követően pedig A makrancos hölgy című táncjátékot tekinthetik meg az érdeklődők.
Forrás: MTI