http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/12941-komloi-amator-szinhazi-talalkozo-kilenc-produkcio-szerepel-a-versenyprogramban#sigProIde06222bcf3
Kilenc - köztük három határon túli - produkciót láthat a Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjában augusztus 20. és 23. között a közönség - jelentették be a mecseki városban tartott keddi sajtótájékoztatón.
A koronavírus-járvány miatt elhalasztott, eredetileg júniusra tervezett rendezvény fővédnöke, Hoppál Péter kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a kulturális kormányzat az esemény minőségét elismerve biztosítja az eredetileg tervezett tízmillió forintos támogatást, így a pályázati forrás segítségével összesen 18 millió forintból zavartalanul valósulhat meg a programsorozat bő két hónapos csúszással.
A politikus, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is egyben, úgy vélekedett: a kulturális alapellátás mintaprogramjának is tekinthető a KASZT, hiszen az elmúlt időszakban a Kárpát-medencei amatőr színjátszás első számú seregszemléjévé vált. Kiemelte, hogy a rendezvényt töretlenül jellemzi a magas szakmai színvonal, a nagy népszerűség, a befogadó közönség.
Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója kiemelte: a rendezvény versenyprogramjának összeállításához magyarországi és határon túli magyar nyelvű, felnőtt, amatőr színjátszó együttesek jelentkezését várták, de a járványhelyzet mind a válogatási munkát, mind a társulatok felkészülését hátráltatta. Ennek ellenére csaknem félszáz produkcióból válogathatták ki a versenyprogram résztvevőit, és a tizennégy meghívott produkcióból kilenc színpadra is kerülhet - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy augusztusban négy ország társulatai állhatnak majd a közönség elé.
A versenyprogramot a győri Rév Színház produkciója, a 146 nap nyitja meg augusztus 20-án. Másnap Schwajda György Himnusz című művét adja elő a pellérdi Mezőszél Tánc és Színjátszó Kör, Mikä Myllyäho és Nagy Judit Pánik című produkcióját a székesfehérvári Szabad Színház viszi színre, a komlói Súgólyuk Színház pedig Ray Cooney Egy a ráadás című művét adja elő.
A rendezvény harmadik napján tekintheti meg a közönség a Kaposvári Roxinház előadásában Rideg Sándor, Tímár Péter, Sebesi Tamás és Szabolcsi János Indul a bakterház című darabját és a lendvai LeSzSz Társulat színrevitelében Háy János A Herner Ferike faterja című művét. Ugyanaznap a bácskertesi Sturcz József Színjátszó Csoport Török Péter Túladunai című darabját, az érmihályfalvai Móka Színjátszó Kör pedig Rejtő Jenő Az admirális című művét adja elő. A fesztivál zárónapján a körmendi Kastélyszínház Társulat lép fel a Kakukkfészek című darabbal.
A produkciókat szakmai zsűri - Pataki András, Németh Ákos drámaíró, valamint Regős János és Lucie Malkova rendező - értékeli.
Az off-programok között Edwin Marton, Varga Miklós és a Kollmann Gábor Jazz Wolf Katival ad koncertet, míg a fesztivál záró napján Rudán Joe-t hallhatja a közönség.
Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT házigazdája azt mondta, bár a hangulat más lesz, mint korábban - hiszen évadzáróból idén évadnyitóvá válik a rendezvény -, a találkozó társadalmi támogatottsága várhatóan idén is magas marad, és reményei szerint nemcsak a baranyaiak, de az ország más részein és a határainkon túl élők is ellátogatnak majd a programokra.
A KASZT-tal kapcsolatos további részletek a rendezvény honlapján, a sugolyuk.hu/kaszt weboldalon találhatók.
Forrás: MTI
Fotók: KASZT