Két Mecsekre tartó autóbuszon külön díj nélkül szállíthatnak kerékpárt az utasok június 5-től Pécsen - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-t.

Mint írták, a helyi közösségi közlekedési feladatokat ellátó, városi tulajdonú Tüke Busz Zrt. új szolgáltatása a szabad- és munkaszüneti napokon, a menetrendben kerékpár ikonnal megjelölt mecseki járatok esetében lesz elérhető.  

Ismertették: a tervek szerint a pécsiek és a városba látogató turisták a 34-es, Dömörkapuhoz, valamint a 35-ös, Misinatetőre közlekedő autóbuszokon, rögzítő eszköz segítségével szállíthatják kerékpárjukat.  

A közleményben idézték Ruzsa Csaba pécsi alpolgármestert, aki hangsúlyozta, hogy a közösségi közlekedés szolgáltatásainak bővítésével a kerékpáros közlekedés és az aktív mecseki turizmus iránti egyre fokozódó igényt szeretnék kielégíteni.  

A június 5-én induló tesztüzem várhatóan július közepéig tart. Amennyiben az új szolgáltatás fogadtatása kedvező, akkor megvizsgálják, hogy a kerékpárszállítást hogyan lehet valamennyi mecseki járatra kiterjeszteni a későbbiekben.  

A busztársaság az MTI érdeklődésére közölte, hogy ismereteik szerint jelenleg Budapesten, Szegeden, Kaposváron és Miskolcon van lehetőség kerékpárszállításra, e szolgáltatást pedig jellemzően villamosokon biztosítják a közlekedési társaságok.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 807 megtekintés

Videó: 52 646 213 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534375

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh