http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4726-egy-uj-allam-a-kozel-keleten-kikialtottak-az-iszlam-allamot#sigProIddbf88799ee
Nagyon úgy tűnik, hogy az Iszlám Állam Irakban és Levantéban (ISIL) nevű terrorszervezet elérte az egyik legfőbb célját: a szíriai és az iraki területek elfoglalásával immáron semmi akadályát nem látják annak, hogy kikiáltsák az önálló államukat, vagyis egy iszlám kalifátust. Azonban a terrorista szervezet nem elégedett meg ennyivel, mivel a "nagy álmuk" megszerezni a hatalmat minden olyan terület felett, amely egykoron a muszlimok fennhatósága alá tartozott.
"Az Iszlám Állam Shúrája (Tanácsa) a vasárnapi ülésén úgy határozott, hogy bejelenti egy iszlám kalifátus létrehozását és kalifát nevez ki az iszlám állam élére. A muszlimok kalifájának al-Bagdadi dzsihadista sejk lett kinevezve" - jelentette be Abu Mohamed al-Adnani, az ISIL szóvivője. Szerinte nem sokkal később Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorcsoport vezetője elfogadta a kinevezést.
A szóvivő "minden muzulmán álmának" és "minden dzsihadista óhajának" nevezte a kalifátus létrejöttét. Sőt ezentúl elhagyják az Iraki és Levantei részt a nevükben, s Iszlám Állam lesz a terrorcsoport hivatalos neve, ami a helyi vezetés szavaival élve "új fejezetet nyit a globális dzsihád történetében." A helyi beszámolók szerint a szíriai Rakkában, amely 2014 óta a terrorcsoport egyik fellegvára, hatalmas konvoj érkezett, tele dzsihadistákkal, akik azonnal megünnepelték az új állam létrejöttét. "Voltak olyanok is akik, teve- és lóháton vonultak be a városba. Mást nem hallani tegnap éjjel óta, mint fegyverropogást"- jelentette az egyik helyi lakos.
Azonban az elemzők szerint az iraki és a szíriai területek elfoglalása csupán a szűkebb értelmezését jelenti annak, amit az ISIL szeretne elérni. Földközi-tenger keleti része és az Eufrátesz, valamint a török határ és az Arab-félsziget között létrejövő iszlám állam csak az első lépés lenne a nagy tervükben: a végső cél, hogy az összes iszlám államra szeretnék kiterjeszteni a befolyásukat. Itt nemcsak a mai muszlim államokra kell gondolni, hanem bizony minden olyan országra, ahol valaha is a félholdas zászló lobogott. Tehát Andalúzia, Balkán (igen még Magyarország is), fél Afrika, és India megszerzése is a terrorcsoport tervei között szerepel.
Ez pedig teljesen új megvilágításba helyezi a terrorizmust nemcsak a régióban, hanem Európában is. A nyugat-európai hírszerzések már régóta figyelmeztették a kormányokat, hogy a szíriai polgárháborúból visszatérő, egykoron a terroristák és iszlamisták oldalán harcoló európai állampolgárok, komoly biztonságpolitikai kockázatot jelentenek. Elsősorban azért, mert merényleteket követnének el ezekben az országokban, ami nem egyszer előfordult, lásd a brüsszeli lövöldözés, vagy az utolsó pillanatban meghiúsított robbantást a Riviérán. Csakhogy most sokkal rosszabb a helyzet, mivel eddig nem volt konkrét céljuk a merényletekkel, csupán zavarkeltés és a félelem. Ám most egy önálló állam létrehozásával már az európai szélsőséges iszlamistáknak és terroristák is új "feladatot kaptak": létrehozni az európai kalifátust és harcolni annak létrejöttéért...
Forrás: keletport.hu