http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/6172-ambrus-mark-elso-lett-a-nemzetkozi-tavolugro-versenyen#sigProIddf1f22ed04
Lengyelországban rendezték meg nyolc ország részvételével a Nemzetközi Gyermek Atlétikai Találkozót. Távolugrásban a komlói Ambrus Márk lett az első.
Márk Varsóban öt méter harmincnégy centit ugrott, ezzel maga mögé utasítva a második helyezett lengyel fiút, aki öt méter kilenc centivel is szép eredményt produkált.
A hatodik osztályos fiú Bonyhádon két hónap kemény edzéssel készült nyáron a versenyre. Két héttel a megmérettetés előtt megsérült, ennek ellenére kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Felkészítő tanára Ottó György. A Kenderföld-Somág Általános Iskola testnevelő tanára elmondta, Márk nagyon együttműködő, sportszerető, ügyes, ruganyos, szorgalmas fiú. Már negyedik osztályos korában nemzetközi atlétikai versenyt nyert Debrecenben, akkor négy méter hatvan centit ugrott.
A Népstadionbeli négyszázhetvenegy centiméter után a Magyar Bajnokságon már ötszázharminckilenc centiméteres ugrást produkált.
Gyermek kategóriában magyar csúcsot ugrott, harmincnyolc centivel verte a mezőnyt. Eredményei alapján bekerült a Varsóban tizedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Atlétikai versenyre, ahol elsöprő győzelmet aratott.
- Jó vagyok az ugrásban, szép sport, szeretem – fogalmazott szerényen Márk.
Sajnos a KBSK pályán nincsenek megfelelő körülmények a gyakorláshoz, hiányzik a távolugró gödör, ezért a nem éppen célnak megfelelő futófolyosót használják. A mostani sikereken felbuzdulva heti kétszer járnak edzeni Bonyhádra.
Ottó György örömmel számolt be az új fejleményekről, a KBSK elnökével egyeztettek, hamarosan Komlón is biztosítják Márk számára a gyakorlás feltételeit.
Kapcsolódó riportunk itt tekinthető meg: Kattintson ide...