Letették a Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont alapkövét Pécsen pénteken, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szülészetére tervezett létesítmény a családbarát szülészet kialakításával együtt 2,8 milliárd forintból, a jövő év elejére készül el.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az eseményen hangsúlyozta: a meddőség 150-160 ezer házaspárt érint Magyarországon, a családbarát magyar kormány az infrastrukturális beruházásoktól a műszerek beszerzésén át a legújabb ismeretek gyakorlatba ültetésével bezárólag mindent megtesz azért, hogy segítsen rajtuk.  

Jelezte, a kormány a humán reprodukció minden fázisában, a diagnosztikában és a gyógyszeres ellátásban is rendkívül lényeges döntéseket hozott, "nemzetközi összevetésben is magasan szabta meg" a személyenként végezhető beavatkozások számát, emellett elindult az egységes magyar humánreprodukciós rendszer, továbbá megkezdődött a családbarát szülészetek kialakítása is.  

Kásler Miklós szólt arról is, hogy az euroatlanti világ identitásválságban van, ennek része a demográfiai krízis, amely kritikus Európa jövőjére nézve. Az egyik megoldás a legújabb kori népvándorlás a más vallású, kultúrájú, életérzésű embertömegek érkezésével, ez azonban történelmi tanulságok alapján azzal a következménnyel jár, hogy amikor ez a tömeg elér egy kritikus számot, rákényszeríti a többiekre a saját elképzeléseit - mondta.  

Rámutatott: a magyar kormány a magyar hagyományokra, kultúrára, életérzésre és történelmi tapasztalataira támaszkodva úgy döntött, hogy nem migrációval kezeli a kérdést, hanem a "természetes magyar közegben megszülető magyar gyermekekkel, újabb és újabb magyar nemzedékekkel".  

Bódis József orvosprofesszor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kiemelte, hogy a világban a népességszám emelkedik, ugyanakkor a fejlett világban csökken.  

"Európában a reprodukciónak kulcskérdésnek kellene lennie, de nem került be az Európai Unió 12 kiemelt fejlesztési projektje közé" - mondta.  

A magyar kormány ezzel ellentétben számos, az emberi reprodukciót a középpontba helyező lépést tett, ennek is köszönhetően a reprodukciós érték a néhány évvel ezelőtti 1,2-ről mára 1,7-re nőtt Magyarországon, ami óriási eredmény - mutatott rá.  

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár a pécsi beruházásról elmondta, hogy 660 négyzetméter újépítésű terület jön létre. Így a klinikán jelenleg működő reprodukciós központ a kétszeresére, 1146 négyzetméterre nő, továbbá ezer négyzetméteren átépítik, korszerűsítik a szülészeti és nőgyógyászati klinikát. A beruházásnak köszönhetően megduplázzák az ágyak számát, tágas, modern fogadótereket, kényelmes, családias kortermeket, konzultációs szobát, laboratóriumokat alakítanak ki, továbbá felújítják a főépület homlokzatát, és egyebek mellett kicserélik az ingatlan nyílászáróit.  

Hoppál Péter (Fidesz), Baranya 2-es számú választókerületének a választásokon újra induló országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Pécs és az egyetem a polgári kormány "kedvezményezettje", hiszen a kormány konszolidálta a város 43 milliárd és az egyetem több mint 20 milliárd forint adósságát, utóbbinak az elmúlt 10 évben 100 milliárd forint beruházási támogatást ítélt meg.  

Kővári János, Baranya fenntartható városfejlesztésért felelős biztosa, a Fidesz-KDNP Baranya 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje közölte: a PTE egészségügyi fejlesztései is bizonyítják, hogy a magyar kormány számára az egyik legfontosabb prioritás az egészség megőrzése, az élet védelme.  

Miseta Attila orvosprofesszor, a PTE rektora azt mondta, az egyetem régen nem látott fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, jelentős kormányzati segítséget kapott ahhoz, hogy valóban egy 21. századi modern egyetem legyen.

Forrás: MTI
 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 119 832 megtekintés

Videó: 52 640 993 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534080

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh