http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/1900-ismet-benepesult-az-egeszseg-volgye#sigProIdee83ba0d50
Ismét benépesült Sikonda: kitelepült árusok, ügyességi versenyek, veteránautó-felvonulás várta a másodízben megrendezett Sikondai Nap közönségét.
A Sikondai és Körtvélyesi Településrészi Önkormányzat szervezésében másodízben rendezték meg a Sikondai Napot a fürdőtelepülésen. A tavalyi tapasztalatokat figyelembe véve, idén délutánra koncentrálódott a rendezvény programjainak java része.
Az „Egészség Völgye” szlogenből kiindulva, az egészség jegyében szervezett programmal indult a rendezvény. A közelmúltban felújított szanatórium épülete adott helyet a reformételek kóstolójának, ahol egyben egészségügyi szűréseket is végeztek szakemberek.
A rendezvény központjának számító tószínpad környékén – Polics József polgármester megnyitóját követően - a résztvevőket aszfaltrajz-verseny, ügyességi feladatok, íjászat, lovaglás várta, némi szünetet csak a veteránautó-felvonulás kezdetekor tartottak a próbálkozók. A tószínpadon folyamatosan zajló kulturális bemutatók szünetében – a nagylelkű támogatóknak köszönhetően – tombolasorsolás zajlott.
Az eseményre kilátogató komlóiak, valamint a szanatóriumban és a wellnessfürdőben pihenő vendégek pozitívan értékelték a településrészen tapasztalt változásokat. (A közelmúltban készült el a szanatórium előtti területen a játszótér. – a szerk.)
Dr. Makráné Kónya Melinda, a Sikondai Részönkormányzat elnöke örömmel nyugtázta kétéves munkájukról megfogalmazott visszajelzéseket. A képviselő asszony szerint jó látni, hogy egyre többen fordulnak meg Sikondán a pihenés, a kikapcsolódás szándékával.
Borbás Sándor, Körtvélyes és Sikonda önkormányzati képviselője példaértékűnek nevezte az összefogást és azt a munkát, amit elvégeztek a részönkormányzat és a lakóközösség tagjai, jól látszik, hogy van egy közösség, aki magáénak érzi a területet.
Forrás: komlo.hu