Huszonöt napirendi pontban hozott határozatot a komlói képviselő-testület legutóbbi ülésén. A maratoni hosszúságúra nyúlt tanácskozáson a mecseki szénbányászat jövője, a közoktatási intézmények állami kézbe adása, a járási rendszer kialakításának részletei is elhangoztak.

Szomorú aktualitással kezdődött az októberi 25-én tartott testületi ülés. 84 éves korában, a közelmúltban elhunyt egykori városvezető, Morber János előtt hajtottak fejet a képviselő-testületi ülés résztvevői.

Még a napirendi pontok tárgyalása előtt a városvezetéshez intézett kérdések között ellenzéki honatyák egyes képviselőtársak hosszabb távollétéről fogalmazták meg ellenérzéseiket. Emellett kérdéseket tettek fel a januártól induló járási rendszer esetlegesen Komlót érintő többletköltségeiről.

Polics József polgármester beszámolt a Pannon Volán és Komló között megindult bírósági folyamatról, melyben előreláthatólag november 8-án születhet elsőfokú ítélet. A városvezető ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy annak kimenetele nem jelenti Komló tömegközlekedésének összeomlását.

A képviselő-testület bizottsági véleményezte a kórház gazdasági igazgatói posztra beérkezett pályázatokat. A testület – megköszönve a komlói fekvőbeteg-ellátás területén kifejtett eddigi munkáját – Fejes Éva pályázatát, egyben kinevezését támogatta.

A testület jóváhagyta a Komló-Víz Kft. küldöttgyűlésén hozott döntést Mágocs társaságbeli részesedéséről. Ezzel lehetővé válik, hogy a település ivó- és szennyvíz-ellátását a jövőben a Komló-Víz Kft. végezze. A társaság így 2014. december 31-ig megfelelhet a törvényben meghatározott 50 ezer fogyasztói rákötésre vonatkozó feltételnek.

A képviselő-testület az aktuális hitelfelvételről szóló tájékoztatót tárgyalt meg, majd egyöntetű ellenérzésének hangot adva, fogadta el a határozatot.

A 2013. január 1-jétől felálló járási hivatal vagyontárgyairól, illetve álláshelyeik átadás-átvételére vonatkozó megállapodás tervezetéről is vitáztak a képviselők, melyet a törvény értelmében 2012. október 31-ig kell megkötni a kormányhivatallal. A tervezet szerint a jelenlegi okmányiroda, a szociális iroda és gyámhivatal teljes területe, illetve a mélyföldszinti volt adóiroda teljes területe a kormányhivatal kizárólagos használatába kerül át. A hivatal előterét, a dísztermet, a kis-tanácskozót és a könyvtárszobát a kormányhivatallal közösen használja a polgármesteri hivatal. A megállapodás keretében 27 fő álláshelyének átadására kerül sor a járási hivatal részére.

Rábólintott a testület az önkormányzat által fenntartott köznevelési és közoktatási intézmények állami kézbe adására, mivel nincsenek meg a feltételeink azok működtetésére. A testület a működtetési kötelezettsége alóli mentesülés érdekében kérelmet nyújtott be a kincstár felé.

„Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” című pályázathoz kapcsolódva önálló pályázat keretében turisztikai célú kerékpárút építéséhez nyújt be támogatási kérelmet önkormányzatunk. A tervezett beruházás megvalósulásával lehetővé válik a már meglévő és tervezett turisztikai attrakciók Sikonda felőli kerékpáros megközelítése. Ennek a projektnek a keretében Sikonda tóparti útjai is megújulnának, továbbá Komlót és Kovácsszénáját kerékpárút kötné össze.

A képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta a „Komló és térsége szénbányászatra alapozott fejlesztési koncepciója” című előterjesztést, mely első lépése lehet a mecseki szénbányászat feltámasztására tett törekvéseknek.

Még a nyáron indult el egy együttműködési folyamat a bányabezárás szempontjából hasonló múltú Szászország és a komlói térség között. A tárgyalások során lehetőség körvonalazódott arra, hogy a Szászországban sikeresen megvalósított gazdasági szerkezetátalakítás tapasztalatit Komló térségében is hasznosítsák. Ennek érdekében szükségessé vált egy, a fejlesztés lehetőségeit számba vevő koncepció kidolgozása, melyet egyhangúan támogatott a testület.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 453 megtekintés

Videó: 52 653 099 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535090

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh