http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/2222-komlo-adossagallomanya-70-os-mertekben-kerulhet-konszolidalasra#sigProId244e3d4985
Teljesen átvállalja az állam az ötezernél kisebb lakosú települések adósságát, és az ötezernél nagyobb települések adósságállományának egy részét is átveszi – közölte Orbán Viktor szombaton. A miniszterelnök szerint eljött az ideje annak, hogy a kormány megnyissa az eladósodás elleni küzdelem harmadik frontját, ez pedig a települések megmentése.
Az állam 1956 önkormányzattól összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen. Tájékoztatása szerint az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben, „szőröstül-bőröstül” átvállalja az állam, de az ennél nagyobb települések adósságállományának egy részét is átveszi, mégpedig úgy, hogy ezek esetében egyenként – az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján – számolják ki az adósságátvállalást. A gazdagabbaknak kisebb mértékben segítenek – jegyezte meg a kormányfő. Beszédében nyomatékosította ugyanakkor: el kell kerülni, hogy újabb önkormányzati adósságok keletkezzenek.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda és a Kormányszóvivői Iroda közös sajtóközleményében ismerteti Orbán Viktor javaslatait az önkormányzatok adósságállományának rendezéséről:
A kis lélekszámú, ötezer fő alatti települések esetében az országos állomány 8 százaléka körül lévő adósságállomány oszlik meg körülbelül 1700 település között. Ennek konszolidációja a települések napi működési nehézségeit oldaná fel. Mindezek miatt az adósság teljes mértékű, közvetlen, célhoz kötött támogatással történő átvállalása látszik megvalósíthatónak. Az átvállalás 1673 önkormányzatot érint, amelyek mindösszesen 97,3 milliárd forint adósságállománnyal rendelkeznek. Ebből 23,2 milliárd forint működési, 74,1 milliárd forint fejlesztési célú adósság. A kötvények állománya 35,1 milliárd forint, a hiteleké 62,2 milliárd forint.
A nagyobb lélekszámú, ötezer fő feletti települések esetében az adósság – az állami feladatátvállalással közel arányos mértékben való – részleges és differenciált mértékű átvállalására van mód. Az ötezer fő feletti települések adósságállományát átlagosan 40 százalékos mértékben vállalja át a központi kormányzat. Ez az a mérték, amely tükrözi a feladat átvételének arányát. Az átvállalás konkrét mértéke differenciált lesz az önkormányzati saját bevételi képessége alapján. Azoknál az önkormányzatoknál, ahol az egy főre jutó helyi adóbevétel az átlagnál kevesebb, ott az állam nagyobb segítséget nyújt. Ennek megfelelően, amennyiben egy ötezer fő feletti önkormányzat egy főre jutó – fentiek alapján képzett – mutatószáma a településkategória átlagának:
–100 százalékával egyezik meg, vagy meghaladja azt, adósságállománya 40 százalékos mértékben kerül konszolidálásra. Ez 134 önkormányzat 244,7 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti. A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok ebben a kategóriában vannak. Ilyen például Budakalász és Sárvár.
– 75 százaléka és 100 százaléka közé esik, adósságállománya 50 százalékos mértékben kerül konszolidálásra. Ez 54 önkormányzat – köztük Pápa és Szigetvár – 145,1 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti.
– 50 százaléka és 75 százaléka közé esik, adósságállománya 60 százalékos mértékben kerül konszolidálásra. Ez 57 önkormányzat 79,4 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti. Ide tartozik Törökszentmiklós, valamint Gyula.
– 50 százalékát sem éri el, adósságállománya 70 százalékos mértékben kerül konszolidálásra. Ez 38 önkormányzat – köztük Komló és Isaszeg – 45,6 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti.
Az elgondolás alapján az ötezer fő feletti önkormányzatok esetében tehát összesen 514,9 milliárd forint adósságállománya kerül átvállalásra. Ehhez hozzászámítva az ötezer fő alatti önkormányzatok esetében a teljes körű átvállalás végrehajtását, mindösszesen 1956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalja át a központi kormányzat – olvasható a közleményben.
Forrás: komlo.hu