http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4840-melyitene-nem-szelesitene-az-eu-a-szankciokat#sigProIdde25560efc
Újabb pénzügyi, haditechnikai és technológiai transzferekre vonatkozó korlátozásokat javasolt szerdán az Európai Bizottság Moszkvával szemben a tagállamoknak. A javasolt intézkedések ugyanakkor csupán elmélyítik az eddigi szankciókat, de nem terjesztik ki azokat új szektorokra.
Az Európai Bizottság szerda délután egy háromoldalas dokumentumban újabb gazdasági szankciók elfogadására tett javaslatot a tagállamoknak Oroszországgal szemben. Újabb front nyitása helyett a gazdasági szankciók második köre megelégedne a július végi korlátozások mélyítésével, egyes esetekben – így a tőkeműveletek esetében – új gazdasági szereplőkre való kiterjesztésével.
Két lehetőség van a szankciók fokozására Oroszországgal szemben, növelve ezzel az ukrajnai politikájával járó költségeket: a július végén elfogadott intézkedések további mélyítése vagy a szankciók új szektorokra való kiterjesztése – áll a Bizottság által a tagállamok rendelkezésére bocsátott és a BruxInfo birtokába került anyagban. Brüsszel különböző okok miatt az első stratégiát tartja a hatékonyabbnak.
Először is gyors válaszra ad lehetőséget a terepen gyorsan romló helyzetre. Javítja a már korábban meghozott korlátozó intézkedések hatékonyságát. És végül azt a benyomást erősíti, hogy a szankciók a változás kicsikarását célozzák az orosz politikában, nem pedig az EU ellen bevezetett orosz szankciókra válaszolnak.
A Bizottság arra is utal, hogy a gazdasági szankciókon túl mérlegelni lehetne összehangolt lépéseket G7-es szinten, továbbá Oroszország részvételének felfüggesztését javasolni rangos nemzetközi kulturális, gazdasági és sporteseményeken. Ezek között konkrétan is megemlíti a Forma 1-et, az UEFA által rendezett labdarúgó tornákat és a 2018-as foci VB-t, amit Oroszországnak ítéltek oda.
A Bizottság a fentiekkel összhangban az alábbi négy területen javasol további szankciókat: tőkepiacok, hadi és védelmi ipar, kettős felhasználású termékek, érzékeny technológiák exportja, elsősorban az olajszektorban.
Ami a tőkeműveletek korlátozását illeti, a Bizottság tervezete megtiltaná európai személyek részvételét az orosz állam tulajdonában lévő nagyobb bankoknak szánt úgynevezett konzorciális hitelekben nyújtásában, amivel bezárnának egy, a jelenlegi tilalomban meglévő kiskaput. Megtiltanák hadiipari és olajipari cégek által kibocsátott kötvények, részvények és konzorciális hitelek vásárlását, az utóbbiak esetében olyan cégekről van szó, amelyek a kőolaj kutatásában, kitermelésében és szállításában érdekeltek, és amelyekben az orosz állam többségi tulajdonos vagy amelyek felett ellenőrzéssel bír. A dokumentum megjegyzi, hogy az első körben csak bankokra vonatkozó korlátozás más szektorokra való kiterjesztése számottevően megnövelné az orosz állam finanszírozási terheit. Az oroszországi bankokra július végén bevezetett hitelfelvételi korlátozást a 90 napi lejáratú kölcsönökről 30 napra csökkentenék, tehát maximum ennyi futamidőre vehetnének fel hiteleket adósságuk finanszírozására.
A Bizottság a hadiipari eszközök exportjára és importjára (új kontraktusokról van szó) vonatkozó korábbi szigorításokat is felülvizsgálná, orvosolva a meglévő inkonzisztenciákat.
Szó van továbbá az úgynevezett kettős – egyszerre polgári és katonai- rendeltetésű eszközök exporttilalmának szigorításáról is úgy, hogy meghatározott termékcsoportoknál nem csak a katonai-, hanem immár valamennyi végfelhasználót érintene a korlátozás. Olyan termékcsoportokról lenne szó, ahol Oroszország fokozottan függ a behozataltól, és amelyeket nem könnyű más forrásból pótolni. Ilyenek lehetnek különleges anyagok, kvantumkulcs elosztó rendszerek, egyes gépek és berendezések, nagy teljesítményű számítógépek és elektronikák.
Ami az érzékeny technológiákat illeti, itt a júliusi korlátozások a mélytengeri, sarkvidéki olajfúrásokra és a palaolaj kitermelésére vonatkoztak. Az új megszorítások most kiterjednének az ilyen jellegű projekteket és műveleteket kísérő szolgáltatások nyújtására is. A dokumentum eddig nem tárgyalt más új technológiák exportját is megtiltaná, értsd ezalatt például a nyersolaj EURO 4 minőségre való feljavításához szükséges kőolajfinomító technológiát.
Anyagában a Bizottság egyúttal leszögezi, hogy a konfliktus további eszkalálódása esetén a meglévő intézkedések további mélyítése, esetleg újabb szektorok célba vétele is elképzelhető.
Forrás: bruxinfo.eu