http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/2278-a-tervek-szerint-az-internet-felugyeletet-az-ensz-kapna-meg#sigProId5d2d7c10bc
Sokak szerint ez lesz az eddigi legkeményebb kiber diplomáciai csata. A jóslatok szerint az idén decemberben, a kívülállók számára homályos céllal tartandó ENSZ összejövetelen komoly harc várható a globális telekommunikációs szabályok átalakításával kapcsolatban. Az eddig ismerhető javaslatokból az derül ki, hogy az Internet feletti hatalmat az ENSZ kapná meg. Oroszország, Kína és még néhány ország azt szeretné, ha ezt a hatalmat a Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség (ITU), az ENSZ globális telekommunikációs technikai szabványokért felelős leányszervezete kapná meg.
Amerikai illetékesek szerint a lépés aláásná a kibertér szabadságát, ami eddig a szabad kereskedelmet és a szólás szabadságát támogatta, és lehetővé tenné bizonyos országok számára, hogy lecsapjon az ellenállókra. Megfigyelők szerint a diktatórikus államok támogatni, míg a legnagyobb nyugati országok ellenezni fogják a kezdeményezést, ami azt jelenti, hogy a fejlődő országok kezében lehet a döntés a kérdés felett.
„Nagy esély van a döntetlenre és amennyiben tényleg ez történik, nem várhatók drámai változtatások, bár ez még megváltozhat, amennyiben a fejlődő országok valamelyik oldal mellé állnak,” mondta James Lewis, a washingtoni központú Stratégiai és Nemzetközi Kutatóközponttól. „Sok az elégedetlenség az Internet jelenlegi szabályozásával kapcsolatban és az Egyesült Államok előbb-utóbb kénytelen lesz foglalkozni ezzel a kérdéssel.”
Lewis szerint a köztudatban még mindig az él, hogy az Internet az Egyesült Államok tulajdona és övé a világháló feletti hatalom is. Az ellenzők egy globális Internet szabályozási hatóság felállítását akarják, de Lewis szerint „olyan megoldásra van szükség, amely során az emberi szabadságjogok nem sérülnek.” Terry Kramer, a tárgyalásokon az Egyesült Államokat képviselő küldött megerősítette, hogy Washington nem ért egyet az orosz, kínai és még néhány más ország által javasolt változtatásokkal, hogy az ITU fennhatóságát kiterjesszék az Internet szabályozására is.
„Az Internet pontosan azért volt képes oda fejlődni, ahol ma tart, mert nem egyetlen kormány vagy multi cég tulajdonában van, így nem ezek mikro-menedzselik,” mondta Kramer egy fórumon. „Nincs központi Internet hivatal. Az Internet legnagyobb ereje éppen nyitottságában és decentralizáltságában rejlik.”
Hamadoun Toure, az ITU vezetője szerint hivatala „komoly tapasztalatokkal rendelkezik, ami abból adódik, hogy ez az egyik legrégebbi kormányközi szervezet.”
Harod Feld, az amerikai Public Knowledge nevű szervezettől azt mondta, hogy az új szabályok rendkívül negatív hatással lennének a világhálóra. „Az orosz kormánytól és számos arab országtól származó javaslatok elfogadása azt eredményezné, hogy a világháló történelmében először, egy vagy több kormánynak beleszólása lenne az online kommunikáció irányításába és az Internet szolgáltatások akadályoztatásába,” írta Feld egy blog bejegyzésben. „Az ilyen intézkedések általában sértik az emberi szabadságjogokat.”
Paul Rohmeyer, a Stevens Technológiai Intézet kiberbiztonsági munkatársa elmondta, hogy a találkozóval kapcsolatos „aggodalmak” leginkább annak átláthatatlansága miatt keletkeztek. Nem világos, miért akarnak szerepet adni az ITU-nak az Internet szabályozásával kapcsolatban, mondta. „Az ITU mindig is a telekommunikációs ipar szabályozásával foglalkozott. Nem ismert egyetlen olyan tevékenységük sem, aminek köze vagy hatása lett volna az Internetre,” nyilatkozta az AFP-nek.
Egyesek összefüggést látnak a javaslat és a között, hogy az ITU egy orosz kiberbiztonsági céget bízott meg a Flame vírussal kapcsolatos nyomozással.
Rohmeyer szerint egyelőre nem tudni, hogy összeesküvésről van-e szó, de a „felvetést, hogy az Internet egy veszélyes hely, a nagyobb hatalom megszerzésére is használhatják.”
A folyamatot figyelő szakértők azt az európai javaslatot is aggasztónak tartják, ami a kommunikációs költségeket a fogadó féltől a küldőre hárítaná. Ez óriási extra kiadásokat jelentene a Facebook-hoz és Google-hoz hasonló amerikai óriásoknak. „Ez új bevételi lehetőség lenne a korrupt, diktatórikus rezsimek számára, a nemzetközi weboldalak és online információk elérhetőségi költségeinek növelésén keresztül,” mondta Eli Dourado, a George Mason Egyetem munkatársa.
Milton Mueller, a Syracuse Egyetem informatika professzora és az Internet szabályozás szakértője szerint a legtöbb aggodalom eltúlzott. „Az ITU most is elismeri a nemzetek szuverén jogát az országba érkező és az onnan távozó kommunikációk korlátozására.”
„A tartalomszabályozás körüli zűrzavarban elvész a kormányok igazi indítéka, ami nem más, mint saját érdekeik védelme a versenytársakkal szemben, amit a telekommunikáció liberalizációja eredményezett és aminek az Internet csupán egyik tényezője,” mondta.
Forrás: idokjelei.hu/ businessinsider.com Kattintson ide...