Heti három alkalommal várja a lakosság által felhalmozott lomot a Komlói Városgazdálkodási Zrt. által szombaton megnyitott hulladékudvar.

Sportvölgyben, a Rotari Nyomda feletti területen megépült objektum a lakosság számára feleslegessé vált lom-, szelektív-, zöld- illetve veszélyes hulladék befogadására alkalmas. A cég munkatársai heti három alkalommal, hétfőn 8-14 óra, szerdán 12-18 óra, míg szombaton 8-13 óra között veszik át a lakosságtól származó hulladékot.

Számítógépes rendszer segítségével – a törvényi előírásoknak megfelelően név és lakcím azonosításával – regisztrálják a helyszínen a hulladékot leadó partnereket. A regisztrációhoz, érvényes személyi igazolványra, továbbá egy, a hulladékszállítási-díj befizetését igazoló számlára, valamint lakcímkártyára van szükség. Utóbbira azért, mert a szerződés szerint térítésmentesen csak komlói és hosszúhetényi lakosok helyezhetnek el lomot az udvarban. A hulladék elhelyezését követően valamennyi esetben bizonylatot kapnak a partnerek, melyen beszállított hulladék fajtája és mennyisége szerepel.

A különálló konténerekben lomhulladék (nem szükséges megvárni a tavaszi, őszi lomtalanítást – a szerk.), illetve egyebek mellett gumiabroncsok, elektronikai hulladék, fénycsövek, izzók, szárazelemek, ólomakkumulátorok üveghulladék befogadására teremtették meg a feltételeket. Ugyanígy behozható építési törmelék is, igaz ennek egyszeri mennyisége legfeljebb 1 m3 lehet.

A cég munkatársai arra hívják fel a lakosság figyelmét, hogy a veszélyes hulladék átvételére kizárólag szombati napokon van lehetőség.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 508 megtekintés

Videó: 52 657 157 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535297

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh