Komló város egyetlen toronyórája a katolikus templom tornyán látható. Már évek óta áll az óra, pedig annak idején szinte mindenki tudta látta, hogy megy és ha rálátott akkor onnan is tájékozódhatott a pontos időről.

Szerkesztőségünket már nem első esetben keresték fel a problémával, hát utána jártunk.

Mátyás Imre plébános tájékoztatása szerint folyamatosan kérnek az óra javítására árajánlatot és a legutolsó volt - 2 millió Ft - az eddigi legalacsonyabb (már 12 milliós ajánlat is volt!). Ezt egy német cégtől kapták.

Sajnos az éves költségvetésüknek ez az összeg harmada-negyede, de ez a költség nem az első, mert a templomtorony csúcshéjának lecserélése előrébb való, mert lassan életveszélyessé válik és a parókia befejezése is több éve várat magára.

Ellenben, ha ezen a két nagy renováláson túl lesznek, akkor az óra újraindítása is sorra kerülhet.

Sajnos az egyházmegye is maximálisan lefaragta a komlói Borbála templom támogatását, szinte csak saját erőre támaszkodhatnak és a hívek segítségére.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 519 908 megtekintés

Videó: 51 306 075 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7353960

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh