Közel félszáz önkéntes járja a várost hétvégétől este nyolc óra és éjfél között, hogy megpróbálják elejét venni a fiatalok randalírozásának.

Ha azt nem is akadályozhatják meg, hogy a gyerekek kimaradjanak éjszakára és az utcán töltsék az idejüket, legalább azt szeretnék elérni, hogy mindezt kulturáltabb módon tegyék - mondta el a Dunántúli Naplónak dr. Makra Istvánné képviselő, az őrjárat szervezője.

Az önkéntesek egy-egy polgárőrrel, szociális munkással járják majd a különböző városrészeket péntek és szombat esténként, próbálnak beszélgetni a fiatalokkal, rámutatni, milyen károkat okoznak, és ha kell, értesítik a szülőket, illetve szükség esetén a rendőrséget is. Elsősorban nem a büntetés a cél, hanem az, hogy közös nevezőre jussanak a gyerekekkel - hangsúlyozta a képviselő.

A városban régóta problémát jelent, hogy a fiatalok esténként a házak között, a köztereken, parkolókban kiabálnak, szemetelnek, rongálnak (többször jelentős károkat okozva), a környéken élők pedig emiatt nem tudnak pihenni. Pár éve már volt egy hasonló kezdeményezés, akkor a 14 év alatti csellengő gyerekek felkarolása volt a cél, akiket információkkal láttak el az alkohol- és drogfogyasztás ártalmairól, de erre csak meghatározott ideig volt lehetőség egy pályázaton nyert pénzből.

Forrás: bama.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 918 megtekintés

Videó: 52 650 507 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534596

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh