Az úgynevezett néma segélykiáltás, a nemzetközi szinten Signal for Help néven ismert segítségkérő mozdulatsor bevezetésén dolgozik a rendőrség, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek némán is tudjanak jelezni, segítséget kérni - mondta az ORFK Rendészeti Főigazgatóság közrendvédelmi főosztálya közterületi őrszolgálati osztályának kiemelt főreferense szerdán a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.  

Ducsai Tamás hozzátette: a mozdulatsor a segélykérés jelzéseként Kanadából indulva terjedt el világszerte, és a közösségi médián keresztül Magyarországra is elérkezett. Három elemből áll: a kifelé fordított tenyérből, a hüvelykujj tenyérbe hajtásából, végül pedig a további négy ujj ráhajtásából.  

Ez a jelzés egy rendőr számára egyenértékű bármely más kommunikációs csatornán tett bejelentéssel. Ugyanakkor ez a kezdeményezés nevelő hatású is, éberségre tanít, és ezáltal kialakul "a cselekvő emberbarátiság" példája - fűzte hozzá.  

A sértettek helyzetükből adódóan gyakran nem tudják vagy nem akarják vállalni a segítségkérést, de ezzel a módszerrel bárkinek lehetősége van néma segítségkiáltásra - mondta.  

Ha bárki észleli ezt a mozdulatot, hívja a 112-es segélyhívószámot, hogy az érintett mihamarabb megkapja a segítséget - kérte a főreferens.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 132 megtekintés

Videó: 52 646 538 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534393

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh