A nyár második felére készül el a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőgépgyárát is kiszolgáló, több mint 5000 négyzetméteres kompozitelem-gyártó üzeme - közölte a cég vezetősége az MTI-vel a beruházás helyszínén csütörtökön megtartott bokrétaünnepen.

A Magnus 1900 négyzetméteres összeszerelő üzeme és 300 négyzetméteres irodahelyisége mintegy 3 milliárd forintos beruházással épült fel. A létesítményrészben tavaly október végén indult el a termelés.    

Figura Zsolt beruházásért felelős operatív igazgató az ünnepségen mondott köszöntőjében kiemelte: az épülő kompozitelem-gyártó üzem méltó folytatása az eddigi beruházásoknak. Az a már működő repülőgép-gyártó egységet fogja majd kiszolgálni. Évente 200-220 kompozit repülőgéptest gyártását tervezik, a létesítmény további 60-70 ad majd munkát - tette hozzá. Az MTI érdeklődésére Figura Zsolt közölte: a mintegy 2 milliárd forint értékű fejlesztés februárban indult, a tervek szerint a nyár második felében kezdődik a próbaüzem a létesítményben.    

A Magnus összeszerelő-üzemegységében és az irodaépületben jelenleg mintegy hatvan ember dolgozik. Október óta hét repülőgépet gyártottak le az üzemrészben, amelyben évente 90 repülőgép összeszerelését tervezik - mondta.    

A cég korábbi ismertetése szerint a Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas. Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más repülőknek.     A magyar kormány az összesen 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény kialakításához 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.    

Boros László vezérigazgató az MTI kérdésére közölte: cégük 2017-ben több mint 150 millió, tavaly több mint 300 millió forintos nettó árbevételt ért el. A beruházások miatt mindkét évben a cég eredménye "pozitív nulla" volt - jegyezte meg. A csütörtöki eseményen az épülő kompozit üzem legmagasabb pontjára kitűzött bokrétát a cég által gyártott két repülőgép is átrepülte.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 263 megtekintés

Videó: 52 647 395 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534429

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh