Országos Tüntetés a Korrupció Kormánya Ellen címmel több mint 70 településre szervezett tüntetést több párt vasárnapra. Ennek kapcsán Komlón is összegyűltek a tüntetők a Demokratikus Koalíció felhívására. A tüntetésen mintegy száz fő jelent meg.

A szervezőknek az volt a célja, hogy összefogják azokat a szervezeteket, pártokat, civilszervezeteket,akiknek érdeke egy demokratikus jogállam létrehozása.

Dr. Szakács László az MSZP Országgyűlési Képviselője a televíziónknak adott interjúban hívta fel a figyelmet a Városház téren erre az elharapózott problémára, miszerint az emberek napról napra, hétről hétre élnek, miközben a kormánytagok magánvagyona sokszorosára gyarapodik, milliárdok vándorolnak magánzsebekbe. A dolgozói szegénység mellett az urizálás is egyre szembetűnőbb. Az utca szava sokkal hangosabb, az emberek szeretnek odacsapni az asztalra, ezért is nagy a tüntetők létszáma.

Az egyik felszólaló szerint a korrupció hazánk betegsége, amit meg kell állítani. Az embereknek elege van a közvilágítási, stadionépítési és egyéb mutyikból, ami közpénzeket emészt fel .

A tüntetés rendzavarás nélkül, békésen zajlott le.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 783 megtekintés

Videó: 52 653 355 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535111

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh