Orosz Rea több mint ezer (!) jelentkező közül bejutott a legszebb 21-be! Jelenleg felkészülnek a vasárnapi döntőre, ahol 16 lány mutathatja meg magát. Vasárnap élő adásban közvetíti a Duna Televízió a Magyarország Szépe verseny döntőjét.

A Miss World a legnépszerűbb szépségverseny, a világ több mint 140 országában van jelen. A Miss World Hungary versenyt a Magyarország Szépe Kft. rendezi, mindenkinek egyenlő esélyt biztosítva a megmérettetésen. Az esemény nem egyszerűen a szépségről szól, sokkal inkább a belső tartalomról, kisugárzásról, a nőiességről.

A döntőben maradt 21 szépség beköltözött a Magyarország Szépe táborába. Kemény edzéseken vesznek részt, spártai kiképzést kapnak, amiben gerelyhajítás, torna, futás, homokban csúszás-mászás, egyensúlyozási gyakorlatok szerepelnek. A lányok hősiesen állják a valóságban is a sarat, hiszen vizes feladatok is akadnak az akadályfutás mellett. Több lány erős izomlázra panaszkodott, mások kifejezetten élvezték a kihívásokat.

A szervezők elégedettek, mint mondják, egy szépségkirálynőnek minden helyzetben helyt kell állnia.

Az első alverseny a Miss Bikini volt, de például az arc szépségére is külön alversenyen mérettetnek meg a lányok.

Sarka Kata a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatója legszívesebben minden versenyzőt tovább juttatna, mint mondja, nem jó látni a lányok arcán a csalódást. Hajas László zsűritag szerint erős a mezőny, bár a szépség szubjektív, mindenkinek mást jelent. Kocsis Alexandra zsűritag, a Miss Earth 2012 verseny győztese mentorálja a lányokat. Ebben a két hétben próbálja felkészíteni őket a végső megmérettetésre. Nagyon sok múlik a magabiztosságon, hogy mennyire látványosan vonul végig valaki a kifutón. Szerinte a versenyzők befogadóak, isszák és megfogadják a szavait. Együtt látványos eredményeket értek el a felkészülés alatt.

A szépségekre lehet szavazni a magyarorszagszepe.hu/internetes-szavazas/ Kattintson ide... oldalon. Rea jelenleg a második legtöbb szavazatot kapta!

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 482 181 megtekintés

Videó: 51 293 032 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7350567

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh