http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/5821-telthazzal-indul-a-fishing-on-orfu#sigProIda0da14e595
Ma kezdődik a négy napos, könnyűzenei csemegéket kínáló rendezvény, amire a jegyek már decemberben (!) elkeltek. Időközben ugyan 300 jegy felszabadult, amit pillanatok alatt elkapkodtak az érdeklődők.
Jó, ha hamar észbe kap, aki idén lemaradt a koncertsorozatról. Már a Fishing utáni héten kezdik árulni a 2016-os jegyeket.
Egyedi Péter főszervező elmondta, nem kívánják bővíteni, elköltöztetni a rendezvényt, szeretnék megőrizni családias jellegét. Több embert ezentúl sem engednek be, mint amennyien komfortosan érzik magukat. Ez a helyszín adja meg a fesztivál varázsát, a környező táj és a tó szépsége egyedi hangulatot kölcsönöz az eseménynek. A 2008 óta élő rendezvény 6500 vendéget fogad. Zenei palettájuk minden korosztályt megszólítva egyre változatosabb, kiegészülve szabadidős programokkal: kispályás focibajnokság, barlangtúra, biciklitúra és vízi programok. Legnépszerűbbek természetesen a fröccs-és sörtúrák.
Idén először mobilstégre épített Viziszínpad napi két akusztikus mini koncerttel várja a közönséget. Csütörtökön a Ricsárdgír és a Konyha zenekarok játszanak. Pénteken Egyedi Péter és az Elefánt nevű formáció lép fel. Szombaton Barbi&Jancsó, valamint Maszkura és a Tücsökraj szórakoztatja a strandolókat.
A nagyszínpadokon nagy népszerűségnek örvendő Kispál és a Borz, Pál Utcai Fiúk, Quimby, Kiscsillag zenekarok mellett számtalan tehetséges együttes lép fel a négy nap alatt. Külföldi csapatok és gyerekműsorok is színesítik a palettát.