A DÖKE Komló idei szezonban kiemelkedőt alakító játékosa, Pákai György győzelmével feltette a koronát ez évi teljesítményére. Fülöp 4. lett, Takács Lajos pedig saját mezőnyében szerzett arannyal zárkózik fel.

Folytatva a hagyományokat, a Testvériség SE rendezésében, az egyik legszínvonalasabb szektorlabda helyszínen került sor az idei, csonka szezon záró eseményére, a Tízek Bajnokságára és a Palota Kupára. Még a verseny előtt derült ki, hogy a 2021-es egyéni eredmények alapján Pákai György nyerte el az Év Játékosa címet.

A Tízek mezőnyében a szezon legjobb helyezéseit elérő, és azok után pontokat kapó 10 legjobb játékos indulhatott. Hosszú évek óta elmondhatjuk: nincs Tízek komlói „spíler” nélkül – most Pákai Gyuri mellett Fülöp Elemér állhatott az asztalokhoz a tényleg legjobbak erőfelmérőjén. A Palota Kupán a versenyformájának fejlesztésén dolgozó Takács Lajos indult.

A legjobbak szokás szerint teljes körmérkőzésen döntötték el a serlegek sorsát. Hallatlanul izgalmasra sikerült a végjáték, az utolsó fordulóban még többen is megnyerhették a viadalt. A legjobban a DÖKE Komló játékosa jött ki ebből a helyzetből, pedig sorsa már nem csak a saját kezében volt – végső sikeréhez az is kellett, hogy ifj. Farkas Gábor ne győzzön az ő mérkőzésén – az 1:1 és Pákai győzelme pontegyenlőséget hozott – és végül egymás elleni eredménnyel (2:1) Pákai Györgyé lett a Tízek Bajnoka cím! Fülöp, az OB címvédő ma saját magához képest bőkezűen hullajtotta a pontokat, éppen csak 1 ponttal maradt le a dobogóról.

Takács Lajos – aki a kezdetek óta a 2000-es évek elejéig meghatározó tagja volt a komlói gombozásnak – a közelmúltban kezdte újra az edzéseket. Számára kiváló lehetőség volt a Palota Kupa versenye, ahol a minősítés nélküliek osztályát határozott, bíztató játékkal megnyerte. Lajos ezzel több, mint megduplázta ranglista pontja számát, jó úton járását bizonyítja, hogy első- és másodosztályú vetélytársai ellen is helyt állt.

Pákai György egész éves kiváló teljesítményével egyéniben mindenképp bizonyította, hogy érdemes volt a DÖKE Komlóba igazolnia. Optimista várakozással tekintünk a 2022-es csapatbajnoki küzdelmekre – remélve azt, hogy csapatbajnokságban is visszakerül csapatunk a dobogóra.

Forrás: Döke

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 848 megtekintés

Videó: 52 651 202 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534798

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh