Teljesen megújult a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club műfüves futballpályája a baranyai megyeszékhelyen; a 65 millió forintos - TAO-forrásból megvalósult - fejlesztés ünnepélyes átadását szombaton tartották.

A Pécsi Tudományegyetem a fejlesztéssel kapcsolatban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a PEAC 15 szakosztályában összesen több mint ezren sportolnak, az óvodásoktól a szeniorokig. A labdarúgó-szakosztály, amely a megújult, világítással is rendelkező pályát birtokba veheti, összesen 136 utánpótláskorú és közel 40 felnőtt sportolót foglalkoztat.    

Ács Pongrác, a PEAC elnöke az eseményen elmondta: a pécsi egyetemi sport és az egyesület 2023-ban ünnepli fennállásának százéves jubileumát, és az alkalomra készülve további fejlesztéseket terveznek. Mindezek keretében a klub pécsi, Stadion utcai telephelyén a "Sport Sziget" koncepció megvalósításának részeként - a szakszövetség 132 millió forintot támogatásával - fejlesztik a birkózótermet, a szombaton átadott, Verseny utcai műfüves pálya közelében pedig kézilabdacsarnok építése indulhat meg jövő év tavaszán.    

A PTE közleményében emlékeztetett arra, hogy a kiemelt vidéki sportegyesületi címmel bíró klubnál az elmúlt hónapokban is történtek fejlesztések, például a közelmúltban adtak át egy új asztalitenisz termet is.    

A műfüves pályát a PEAC-Pécsvárad megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzéssel avatták fel.

Forrás: MTI

Fotó: PTE / Csortos Szabolcs

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 367 770 megtekintés

Videó: 51 229 332 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7334529

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh