http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/7805-ismet-repult-a-virgin-galactic-urrepuloje#sigProIde58624012e
Az elmaradt teszt után most összejött a leoldás, a SpaceShipTwo sikerrel tért vissza a földre.
A Virgin Galactic eredetileg még november első felében szerette volna tesztelni űrrepülőjét, amellyel a balesetet követő hosszú szünetet szakították volna meg. Az erős szél miatt ezt inkább elhalasztották, most viszont végre sor került a kísérletre, amely végül teljes sikerrel zárult.
A közleményből kiderül, hogy a VSS Unity ezúttal is a hordozóra csatolva emelkedett a magasba, majd 15 ezer méteren leoldották, hogy ezt követően a két pilóta, Mark Stucky és Dave Mackay, mintegy 10 percen keresztül szabadrepülésben, lassan ereszkedve térjen vissza a földre – a teszt teljes időtartama 1 óra 20 perc volt, ebből nyilván az emelkedés tartott a leghosszabb ideig. A WhiteKnightTwo hordozógépben másik két pilóta, valamint egy mérnök figyelte az űrrepülő teljesítményét, miközben a földi irányítás mindvégig fontos adatokat rögzített, amelyek később nagyon hasznosak lehetnek. Mivel a saját meghajtás alkalmazásától még mindig messze vannak, itt elsősorban a repülési eredmény volt a fókuszban, bár ez is csak az első lépést jelenti, hiszen további hasonló tesztekre kerül majd sor.
A maximális sebesség Ma 0,6 volt, itt tehát nem a száguldáson volt a hangsúly, de azt folyamatosan figyelték, hogy a repülés során keletkezik-e veszélyt jelentő vibráció és rezonancia. A baleset után átalakított rendszerekre számos további kísérlet vár, ezt követné a saját rakéta begyújtása, amely egyébként eltérő üzemanyagra támaszkodik. A tervek szerint – amennyiben a berepülések során minden gond nélkül zajlik majd – fizető utasok szállítására valamikor 2020 után kerülne sor, bár eddig is több mint 700-an váltottak már jegyet, megfizetve a cég által kért 250 ezer dolláros összeget.
Várhatóan mintegy tucatnyi hasonló tesztet hajtanak majd végre, mielőtt élesben is kipróbálnák a saját meghajtást, itt érthető módon igyekeznek biztosra menni, felhasználva a balesethez vezető kísérletek adatait is.
Forrás: sg.hu / virgingalactic.com