Az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat rendelt el Iránnal szemben, két nappal azután, hogy Donald Trump elnök  egyoldalúan felmondta a Teheránnal kötött többhatalmi nukleáris egyezményt.

Szokás szerint a pénzügyi tárca szankciókkal foglalkozó részlege a honlapján tette közzé, hogy az amerikai kormány hat iráni személyt és három iráni vállalatot sújt büntető intézkedésekkel.   

Mind a vállalatokat, mind a személyeket azzal gyanúsítják, hogy dollármilliókat juttattak az iráni Iszlám Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységéhez .    

"Az iráni rezsim és központi bankja visszaélt azzal, hogy az Egyesült Arab Emírségekben ezeknek a vállalatoknak és személyeknek hozzáférésük volt az emírségek vállalataihoz, és így ott amerikai dollárt tudtak vásárolni, amelyből finanszírozták az Iszlám Forradalmi Gárda és az al-Kudsz rosszindulatú tevékenységét" - szögezte le a pénzügyi tárca Steve Mnuchin miniszter által aláírt közleménye. A kommüniké szerint az iráni központi bank aktívan segédkezet nyújtott a pénzfelvételhez és tovább áramoltatásához, miközben elfedték dollárvásárlásuk valódi célját. Ez - az amerikai pénzügyminisztérium álláspontja szerint - a térségben tevékenykedő egyes csoportok finanszírozása, vagy egyenesen felfegyverzése volt.    

A pénzügyminisztérium bejelentette azt is, hogy döntését az Egyesült Arab Emírségekkel együttműködve hozta meg és sikerült megszakítania a pénzáramoltatásnak ezt a  hálózatát.     

A hat személy és a három vállalat elleni szankciókat az Egyesült Államokban a globális terrorizmussal gyanúsítottakra érvényes törvények alapján hozták meg. A büntető intézkedésekkel sújtottak mindegyike iráni illetőségű.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 974 megtekintés

Videó: 52 642 316 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534186

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh