Jövőre megváltozik a szakképzés rendszere, az iskolai oktatás, a képzések elnevezése. A Vájáriskola utcai intézményben más változások is várhatóak. Februárban felnőttképzés indulhat többféle szakon.

Bár a hivatalos két nyílt nap már eltelt, Kovács Balázs igazgató elmondta, szívesen várják továbbra is az érdeklődő diákokat, akik jövőre intézményükben szeretnék folytatni tanulmányaikat.

A nyílt napok célja, megismertetni a diákokat az intézmény által kínált képzésekkel.

Ezeken az alkalmakon rálátása lesz a tanulónak arról, van-e tehetsége, adottsága a választott szakmához. Lehetőség van kérdéseket feltenni, tapasztalatokat gyűjteni, belekóstolni, kipróbálni az adott hivatást.

A szülők inkább beiratkozásra jönnek el, itt tesznek fel kérdéseket.

Jelenleg slágerszakmának számít a hegesztő, gépi forgácsoló, lányok körében pedig az eladó szakma. De nagy az érdeklődés az asztalos, kőműves, szerkezetlakatos foglalkozás iránt.

Az igazgató kiemelte az intézményükben működő kollégiumot is. A négy ágyas, saját fürdőszobás lakrészeket nemcsak vidéki tanulók vehetik igénybe, de a Családsegítő Szolgálat által javasolt komlói diákok is.

Új lehetőség a felnőttoktatás. Az eddigi néhány hónapos OKJ-s rendszerű oktatásban résztvevőkért nem kapkodtak a cégek.

A 16. életévüket betöltött, egy szakmával rendelkező felnőttek ingyen vehetnek részt a második szakma elsajátításában. Az érettségi és az egyetemi végzettség nem számít szakmának, a képzés ez esetben is díjmentes. Felső korhatár nincsen, így ha bárki úgy érzi, hogy a munkahelyi előmenetele érdekében váltania kell, bátran jelentkezzen.

Az iskola vagy Komló város honlapján található jelentkezési lapot kell kitölteni és az intézmény titkárságán leadni.

A helyi munkaerő piaci igényeknek megfelelő szakmákat indítanak. A hegesztő, vájár, női szabó és ipari gépész mellett megfelelő létszám esetén kőműves és asztalos szakokat is oktatnának.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 199 megtekintés

Videó: 52 644 301 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534285

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh