Május 20-án megnyitja kapuit a felújított pécsi állatkert. Két év szünet után nyoma sincs a rozsdás rácsoknak, a kisméretű kifutóknak.

A kormányzati és uniós támogatásból megszépült zoo 1,8 milliárd forintból épült újjá. Pénteken 14.00 órakor nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A hivatalos megnyitó után a pécsi első osztályos általános iskolás gyerekek ingyen ismerkedhetnek az állatokkal.

Az első héten jelentős kedvezményeket kínál az intézmény: az első hétvégén a 14 év alatti gyerekek térítésmentesen vehetik igénybe az állatkertet, a 14 év felettiek pedig 1500 forintért.

Május 21én és 22-én 9.00-től este 19.00 óráig figyelhetjük az állatvilágot. Jegyet 18.00 óráig vásárolhatunk. A következő héttől 17.00 óráig lesz nyitva az állatkert.

Ebben a két napban Pécsett a város négy különböző pontján vásárolhatunk jegyet, karszalagot. Az uránvárosi, kertvárosi és gyárvárosi buszvégállomáson, valamint a Jókai-Kálvin-Vasút utca által határolt területen kihelyezett mobil árusítóhelyek várják az érdeklődőket. Ezekről a helyszínekről indulnak a Buszozoo névre keresztelt járatok, melyeket csak a karszalaggal rendelkezők vehetnek igénybe teljesen ingyenesen. Sűrítik a menetrend szerinti 34-es, 35-ös és 35y mecseki járatokat is.

Az árak egyébként kismértékben nőttek csak, országosan így is a középmezőny tetején foglalnak helyet. A felnőttek kettőezer, a diákok és nyugdíjasok ezerötszáz, a gyerekek ezerháromszáz forintot fizetnek az akár egész naposra tervezett látogatásért. Családi jegyet is válthatunk, ez négyezer forintba fog kerülni.

A pumák, cápák, fókák, zebrák, makik, perzsa leopárd és a tigrisek már belakták kifutójukat. A varacskos disznó, a hiúz és az oroszlán szintén otthonra lelt. A kis panda, a vörös macskamedve, barnamedve és több ragadozó madár még folyamatosan érkezik a Pécsi Állatkertbe.

Fotók: hirado.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 519 733 megtekintés

Videó: 51 305 983 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7353939

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh