http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/8667-folszallott-a-pava-pecsi-galamusor-bartok-es-kodaly-jegyeben#sigProIdebad490879
A két magyar zeneszerzőre, Bartók Bélára és Kodály Zoltánra emlékezik a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny augusztus 29-i, pécsi gálaműsorával a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.
Az MTI-nek hétfőn eljuttatott közlemény szerint a pécsi bazilika nyugati kapuja előtti térre szervezett nagyszabású szabadtéri koncerten szimfonikus zenekar, kórus, szólisták, népi zenekar és táncosok lépnek együtt színpadra. Mint fogalmaztak, Kodály Zoltán és Bartók Béla olyan művei szólalnak meg feldolgozásokban, amelyek "utat találnak azok szívéhez is", akikéhez eddig nem állt közel.
A koncert "koronájaként" egy olyan produkciót láthat a publikum, ahol a kórus és a zenekar mellett a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara művészei is közreműködnek, illetve népi hangszerek - köztük cimbalom - is szerepet kapnak.
A Fölszállott a páva legtehetségesebb résztvevői mellett olyan ismert és közkedvelt művészek is fellépnek, mint Pál István "Szalonna" és Bandája, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Madaras Gergely vezényletével - írták. Énekesként közreműködik Palerdi András, Zsikó Zoltán, Balga Gabriella, Kubinyi Júlia és Csizmadia Anna. Az est moderátora Kossuth-díjas Sebő Ferenc, a nemzet művésze lesz, aki zsűritagként is közreműködött a közmédia által szervezet tehetségkutató sorozatban.
Forrás: MTI