Tűzoltó versenysport napot szerveztek tegnap Siklóson, ahol hivatásos tűzoltók mérték össze tudásukat. A nap végén csapatban és egyéniben is díjazták a legjobbakat.

A hagyományteremtés, a tűzoltósport népszerűsítése, a sportbaráti és rendvédelmi kapcsolatok erősítése mellett kiváló alkalmat teremtett a rendezvény arra, hogy egy jó hangulatú napot töltsenek együtt a versenyzők és a szervezők.

A négy versenyszám teljesítése során a versenyszabályzatban foglaltakat tartották szem előtt a bírók és a segédbírók, valamint az idővel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. A fizikai erőnlét mellett, ügyességre, csapatmunkára és a problémamegoldó készségre is szükség volt.

A versenyt Karsa Róbert tűzoltó ezredes, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese nyitotta meg, aki példaként állította az állomány elhivatottságát, azt az elszántságot és kitartást, amivel a mai versenynapra felkészültek. A nevezett tűzoltók ugyanis már hosszú hónapok óta gyakorolták a versenyfeladatokat annak érdekében, hogy a lehető legjobban és leggyorsabban teljesíteni tudják majd őket. Az igazgató-helyettes végül balesetmentes versenyzést kívánt minden résztvevőnek.

Az első szám a 100 méteres akadályfutás és a horoglétra-mászás volt, majd a kismotorfecskendő – szerelés és a 4 x 100 méteres váltófutás következett.

Az eredményhirdetésen Mácsai Antal tűzoltó ezredes, megyei igazgató gratulált az állománynak, megköszönte a lelkiismeretes felkészülést, majd átadta a díjakat.

A versenyen az alábbi eredmények születtek:

Csapat összetett:

1. komlói hivatásos tűzoltó-parancsnokság

2. pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság

3. mohácsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság

4. szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság

5. siklósi hivatásos tűzoltó-parancsnokság

Egyéni 100 méteres akadályfutás:

1. Beck György- szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság

2. Vörös Árpád - szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság

3. Brunner Árpád - szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság

Egyéni horoglétra mászás:

1. Deáki László - pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság

2. Molnár Máté - pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság

3. Kozári Tamás - pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság

Egyéni összetett:

1. Deáki László - pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság

2. Beck György - szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság

3. Vörös Árpád- szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság

Gratulálunk az eredményekhez!

Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 56 623 597 megtekintés

Videó: 33 627 270 megtekintés

Látogatók

Összesen5587172

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh