93 millió forintból korszerűsödött Komló közvilágítása. A magyar mérnökök által kifejlesztett fényforrások, évente 24 milliós megtakarítást jelentenek városunkban.

Komlón a lámpatestek 47 %-ának cserjére került sor az előző év folyamán, amivel hozzávetőlegesen 67 %-os energia megtakarítást sikerül elérni.

A kivitelezés során a lakóövezetekben 836 db ARESA LED típusú lámpatest került felszerelésre, míg a gyűjtő utak, valamint gyalogátkelőhelyek megvilágítását 212 db – szintén hazai gyártású – EVOLO2 lámpatest biztosítja.

A beruházás 93 milliós költségét 5 év alatt, havi egyenlő részletekben kell visszafizetni a GREP Zrt-nek, amit az energia megtakarításból és az üzemeltetési költségek csökkenéséből fakadó 24 millió forintból (éves megtakarítás) fedez az önkormányzat.

A projektzáró sajtótájékoztatón a partnereik példaértékű együttműködését hangsúlyozták a résztvevő cégek képviselői, valamennyi kiemelte a komlói városvezetés nyitottságát, valamint úttörő szerepét az energiatudatos gondolkodás területén.

Polics József polgármester szerint nem engedhette meg a város, hogy éves szinten 50 milliós nagyságrendben működtessen egy pazarló rendszert. A korábban meghirdetett költséghatékonyság szellemében a képviselő-testület még 2010. december 16-án fogadta el a koncepciót, melynek sikerével egy év alatt, 24 millió forintot takaríthat meg a város.

Jelenleg már folyik a projekt második ütemének előkészítése, mely során a korszerűtlen lámpatestek maradék 53%-át is (1197 db lámpatest) költséghatékony rendszer váltja fel. Polics József elmondta, hogy pályázati lehetőség esetén élni fognak vele, ha nem akkor, a már bevált konstrukcióban fejeződhet be Komló közvilágításának korszerűsítése.

A városban higanygőz-, valamint elavult nagynyomású nátrium fényforrású lámpatestek működtek. Megbízhatatlanságuk, drága karbantartásuk, pazarló üzemteljesítményük, nem utolsó sorban a vonatkozó EU-s előírások is indokolták a lecserélésüket.

2012 jan. 1-től Komlón új közvilágítás-karbantartó működik. Hibabejelentést az alábbi módokon lehet tenni:

Telefon: 72/511-599, Fax: 72/214-870, Elektronikusan: Kattintson ide...

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 152 515 megtekintés

Videó: 52 668 551 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535942

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh