Kiállítás látható Victor Vasarely születésének 110. évfordulója alkalmából szerdától a brüsszeli Balassi Intézetben.

A tárlat szerigráfiákkal kezdődik a pécsi Vasarely Múzeum gyűjteményéből, Sárkány József művészettörténész válogatásában.

A munkák jellemzően Vasarely op-art korszakában születtek.

A második részben mintegy negyven 70x100 centiméteres nyomat látható. Az alkotások a Pécsi Galéria Archívum Alapítvány országos felhívására született grafikai munkák közül valók. Eszközrendszerükben kapcsolódnak Vasarelynek a most nyíló kiállításon is látható, optikai hatásokra épülő struktúráihoz, és széles keresztmetszetét adják a magyar tervezőgrafika élvonalához tartozó művészi törekvéseknek.

A tárlat záró egységében művészeti egyetemisták munkái láthatók. Vasarely gondolatrendszerét, a geometrikus ábrázolások és optikai hatások továbbélését mutatják be a művek, melyek között tervezőgrafikai és intermédia alkotást éppúgy találni, mint olajképet vagy üvegplasztikát.

Victor Vasarely 110 éve született Pécsen Vásárhelyi Győző néven. Életművéhez két másik kerek évforduló is kapcsolódik: idén 40 éve, hogy a pécsi Vasarely Múzeum állandó kiállítását megnyitották, és ugyanebben az évben avatták fel Aix-en-Provence-ban Vasarely saját alapítványi múzeumát, amely épületként is a képzőművészet és építészet szintézisének új formanyelvét valósította meg, valamint az elemző vizuális kísérletezés nemzetközi műhelye is volt - emlékeztet a Balassi Intézet.

A Fekete Vali és Salamon Péter által rendezett tárlat a Balassi Intézet vándorkiállításának első állomásaként Stuttgartban volt látható, ezt követte Brüsszel, később pedig Párizsban is be fogják mutatni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 562 megtekintés

Videó: 52 647 028 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534416

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh