http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/8008-tobb-mint-szaz-husdaralo-startra-kesz#sigProId5bc2afbdcf
Már áll a nagy sátor a Sportközpont előtt, autókból pakolnak, nyüzsög a készülődők hada. Holnap reggel rajtol városunkban a VII. Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztivál.
Össze sem lehet hasonlítani azzal a hét évvel ezelőtti baráti társaságból, ismerősökből álló, 17 csapat részvételével zajló eseményt az idei fesztivállal. Az évről-évre népszerűbb rendezvény kinőtte a Vízmű vállalat étkezőjét, a Szakképző Iskola ebédlőjét. Idén 102 csapat várja hogy február 4-én 10.00 órakor elkezdődhessen a versengés a Városi Spotközpontban. Ami elsősorban nem a díjakról, hanem a csevegésről, nevetésről, koccintásról szól.
Minden év tartogat újabb meglepetéseket, produkciókat. Idén a már megszokott sztárvendégek mellett busók és sokác asszonyok szórakoztatják a közönséget, tartanak táncházat. Már a reggel 8.00 órás látványdisznóvágás után a húrok közé csap a Perfect Slágerzenekar és a B-Wersyo Együttes.
A testvérvárosok csapatai mellett Horvátországból és Stuttgartból is érkeznek versenyzők, így öt külföldi és számos hazai település versenyzői mérik össze tudásukat.
Az utcai sátornál a versenyre látogató vendégek is vásárolhatnak disznótoros ételeket. A szervezők mintegy kétezer főre számítanak.