A világ egyik legnépszerűbb gyorsétteremhálózata harminc éves működés után válik meg az orosz piactól.

Nagy bejelentést tett hétfőn a McDonald's: eladásra bocsátják az orosz üzletágat – írja az Axios a cég hivatalos közleményére hivatkozva.

A vállalat már márciusban úgy döntött, hogy az összes éttermet bezárják Oroszországban, ez 850 üzletet és 62 ezer dolgozót érintett, akiknek a bérét továbbra is fizetik. A McDonald's igen csak megérezte a háború hatásait, becslések szerint ez a lépés havi 50 millió dolláros költséggel és a globális forgalom közel egytizedének kiesésével járhat.

A multicég az orosz piactól való megválást a humanitárius válsággal és a kiszámíthatatlan működési környezettel indokolta.

Az üzlet folytatása Oroszországban már nem fenntartható, és nem egyeztethető össze a McDonald's értékrendjével – fogalmaztak.

A potenciális vevő helyi körökből érkezhet. Az adásvétel után az éttermek többé nem használhatják a McDonald's védjegyeit: a nevet, a logót, a márkajelzést, sőt még az étlapot sem. A vállalat tudatta, hogy mindaddig, ameddig a tranzakció le nem zárul, biztosítják az alkalmazottak fizetésének rendezését.

Chris Kempczinski vezérigazgató nyilatkozatában rendkívül nehéznek nevezte a döntés meghozatalát, valamint az emberi teljesítményt méltatta, beleértve a munkavállalókat, a beszállítókat és a franchise partnereket.

A cég története harminc évre nyúlik vissza a térségben. A McDonald's volt az első amerikai gyorsétterem, amely megnyílt a Szovjetunióban, Moszkvában röviddel a berlini fal leomlása után jelentek meg.

Az étterem kínálata akkor még kuriózumnak számított, és hamar tért hódított az oroszok körében.

A háború kitörése óta több nagyvállalat is elhagyta az orosz piacot. Ha csak az élelmiszerek és az italok területén maradunk, a Starbucks és a Coca-Cola minden tevékenységét felfüggesztette Oroszországban, ugyanígy tett a KFC és a Pizza Hut anyavállalata, a Yum Brands is, akik még a befektetéseket is leállították.

Forrás: vg.hu / axios.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 035 megtekintés

Videó: 52 650 572 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534613

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh