Már az első kolbásztöltő verseny hangulata meggyőzhette a kétkedőket, van létjogosultsága a gasztronómiához köthető programoknak Komlón. A Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület idén fokozta a tempót, ha lehet, a tavalyinál is színvonalasabb fesztivált rendezett.

2011-ben a Vízmű ebédlője, idén az „501”-es szakiskola étterme bizonyult kicsinek a II. Komló Városi Kolbásztöltő Verseny résztvevői és az eseményt felkereső érdeklődők számára.

Harminc társaság – köztük a horvátországi Valpovoból érkezett vendégek – versengtek a megtisztelő gasztronómiai címekért. A szabályok szerint idén is10 kg húsból gazdálkodhattak a résztvevők, de nehezítette a csapatok dolgát, hogy csak mechanikus kézi darálóval dolgozhatták fel az alapanyagot.

Míg a zsűri árgus szemmel figyelte a munkafolyamatokat, addig a bámészkodók a Békéscsabáról érkezett Péli István ezüstérmes, fődíjas, kolbászkészítő mester fesztiváldíjas termékeiből csemegézhettek, aki nem mellesleg a zsűri elnöki posztját is betöltötte.

Az idő múlásával – ahogy azt előre sejteni lehetett – arányosan vált kézzel foghatóvá a jókedv a teremben. A folyamatos élőzene remek atmoszférát teremtett a versenyzők között, az otthonról hozott gyümölcsös párlatoknak is köszönhetően pedig előbb-utóbb mély barátság alakult ki a vetélytársak között.

Barátság ide, vagy oda a zsűrinek dönteni kellett a remek disznóságok között.

A második kolbásztöltő versenyt – tavalyi harmadik helyüket megkoronázva – a Gungl Dekor munkatársai nyerték, második helyen az Ablak és Redőnymester Kft., míg a harmadikon a Mecsekpölöskei Ízvadászok végeztek. A Fesztiváldíjat a Tega-Pick Töltéstechnika (Te-Ga-Vill) csapata érdemelte ki.

Azt hozzátehetjük, hogy a verseny igazi győztese – a résztvevők és a „kibicek” mellett – a város, hiszen a szervezők egy remek hangulatú rendezvénnyel ajándékozták meg közösségünket, mely talán kijelenthető, nagy rendezvénnyé nőtte ki magát a két év során.

A résztvevő csapatok: Benkala Kft., Tesco Komló, Jaksi-Szer Kft., PI-ER Technika Kft., Komló Városi Ügyészség, Komló Városi Rendőrkapitányság, Komposzt Betyárok, Komlói Fűtőerőmű I. és II. Rieger Pékség, Tega-Pig Töltéstechnika, Hetényi Kolb-Ászok, Pigasso, Hat-Kan, Gungl Dekor, Polgári Kör, Német Klub, Ratipur Kft., Maxi Lighting Kft., Pipijó, Agora, Valpovo- Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Békéscsaba, MSZP, Komló Város Önkormányzati Hivatal, Péter Szabó Foto, Komló-Víz Kft., Ablak és Redőnymester Kft., Bodo-Roll Kft., Mecsekpölöskei Ízvadászok.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 301 megtekintés

Videó: 52 650 168 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534536

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh