http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/819-a-fokefe-nonprofit-kft-komloi-termelesi-kozpontjanak-megnyitoja#sigProId7f007ff556
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos és Polics József országgyűlési képviselő, Komló polgármestere jelenlétében adják át február 17-én a megváltozott munkaképességű (mmk-s) embereket foglalkoztató állami nagyvállalat, a FŐKEFE Nonprofit Kft. komlói termelési központját. A FŐKEFE itteni, 200 fő foglalkoztatására alkalmas üzemében főként papíralapú irodaszereket gyártanak.
Az 1300 négyzetméteres üzemterület egy használaton kívüli középiskolai épület felújított és átalakított része. Az épület-átalakítási munkálatokhoz kétharmad részben az önkormányzat járult hozzá, továbbá a város az objektumot öt évre adja ingyenes használatba – egy támogatói szerződés alapján – a FŐKEFÉ-nek. Cserébe az állami társaság azt vállalta a szerződésben, hogy öt évig átlag 200 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat.
A nyolcvan fiókteleppel rendelkező, csaknem négyezres létszámú állami cég stratégiai törekvése, hogy tevékenységeit lehetőség szerint termelési központokba koncentrálja költséghatékonysági okból. Az új komlói központtal egy időben megszűnt a közeli bodolyabéri fióktelep és az a komlói fióktelep, ahol korszerűtlen körülmények között, szűkösen egy bölcsőde-óvoda kis épületében, helyiségeiben folyt a munka. Az új termelési központban e két korábbi fióktelep fogyatékossággal élő munkásai dolgoznak, de már további 30 megváltozott munkaképességű álláskeresőt is fölvettek, így már mintegy 144-en keresik a kenyerüket a Gorkij utcai üzemben. Az üzemlétszám „felöltése” 200-ra folyamatban van komlói és város környéki mmk-sokkal.
Ezzel az eddig kihasználatlan épületben – Soltész Miklós szociálpolitikai államtitkár közbenjárására, a városi önkormányzat és a FŐKEFE összefogásával – jelentékeny és tartós foglalkoztatás-bővülés valósul meg, a fogyatékossággal élők szférájából. Az állami-önkormányzati összefogás a munkanélküliséggel sújtott (bányászati, nehéz- és könnyűipari múlttal rendelkező) komlói kistérségben munkaképes, leszázalékolt emberek sokaságát aktivizálja, illetve bent tartja a munka világában, avagy oda visszailleszti őket.
A FŐKEFE komlói termelési központjának előtörténete, hogy Polics József polgármester segítséget kért a szociálpolitikai államtitkártól a városban és környékén élő nagyszámú munkanélküli, leszázalékolt állástalan foglalkoztatása érdekében. Komló bányász- és nehézipari múltjából kifolyólag átlagon felüli számú megváltozott munkaképességű lakossal rendelkezik. Egy részük vagy rokkantsági ellátásából élt, illetve komlói könnyűipari cégeknél helyezkedett el. A könnyűipari cégek többsége azonban az utóbbi időben tönkrement, bezárt.
Komlón és környékén általában véve is még mindig igen magas a munkanélküliség; a komlói munkaügyi kirendeltség egész területére nézve 19,9 százalék a nyilvántartott álláskeresők aránya (5356 ember), tavaly év végi adat szerint.
Forrás: FŐKEFE PR