Április végéig csatlakozhatnak a  települések Magyarország legszebb konyhakertjei címért kiírt országos vetélkedőhöz.

A kertápolás az idén kiegészül a táji sajátosságokkal rendelkező, illetve saját megőrzésű régi növényfajták kertbéli gyarapításával - közölte Kovács Szilvia, a verseny ötletgazdája, Karcag alpolgármestere az MTI-vel. Szavai szerint 2019-ben azt szeretnék, ha minél több településen A legszebb konyhakertek helyi versenyeinek megrendezésekor összegyűjtenék azokat a kertművelőket is, akik gondosan, szeretettel ápolják kertjeiket, és még e tudáskincs birtokában vannak. Őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől, idős ismerőseiktől tanultak, vagy olyan egyéni módszereket alkalmaznak, amellyel egészséges zöldséget-gyümölcsöt termesztenek - mondta.   

Az országos programigazgató tájékoztatása szerint versenyhez csatlakozhatnak a határon túli települések is. Az önkormányzatok, az óvodák és az iskolák kertjeit közösségi kategóriában lehet nevezni, ezeket külön jutalmazzák majd.   

Az országos programhoz csatlakozási szándéknyilatkozat és a program tájékoztató anyagai a alegszebbkonyhakertek.hu weboldalról tölthetők le. A legszebb konyhakertek programot először 2012-ben Karcagon hirdették meg, az első felhívásra 22 jelentkezés érkezett, 2018-ban már 370 település több mint 11 ezer kertművelője vett részt a versenyben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 630 megtekintés

Videó: 52 645 545 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534348

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh