A német alkotmányvédelmi hivatal vezetője elismerte, hogy radikális szalafista szervezetek toborzást folytatnak a migránsok közt, terrortámadások elkövetésének céljából.

Hans-Georg Maassen, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője pénteken kijelentette, az elhárítás ügynökei több alkalommal is szemtanúi voltak annak, hogy szalafista prédikátorok az országba újonnan érkező közel-keleti menekültek közt próbálnak új tagokat toborozni. A Rheinische Post napilapnak adott interjúban Maassen arról számolt be, hogy a radikális iszlamista szervezetek a migránsokat segítő civil szervezetek tagjaiként és segítő önkéntesként tevékenykednek, ami ideális álca számukra valós tevékenységük elfedéséhez.

Az elhárítás vezetőjének elmondása szerint ez egy másodlagos tevékenység számukra, elsődleges céljuk az Európába érkező radikálisok beszervezése. Ugyanakkor, az újonnan szerveződő terrorsejtek felszámolása kényes politikai kérdés, mert a civil szféra és emberi jogok védelmezőinek ellenállásába ütközik. A szalafista radikálisoknak a fedőszervek fenntartása miatt szintén elemi érdeke a civil szervezetek korlátlan működése. Önkénteseik abban a pillanatban mozgósítják a civil szféra felszámolásáért aggódó aktivistákat, ahogy a hatóságok határozottabb lépéseket tennének a terroristák kiszűrésére.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 151 megtekintés

Videó: 52 644 244 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534285

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh