Szíria ENSZ nagykövete, Bassár Dzsafari szeptember 16-án bejelentette; Oroszország megkapja az engedélyt ahhoz, hogy katonai csapást mérjen a Szíria területén működő terrorszervezetekre.

A nagykövet szerint semennyit nem számít, hogy erről mit gondolnak a nyugati országok.

“Miért lenne joga az Egyesült Államoknak katonai gépekkel berepülni Szíria területére, és miért kellene eközben Oroszország számára megtiltani ugyanezt?"

A diplomata az orosz hadsereg szíriai működéséről, és az ország területére érkező katonai transzportokról kijelentette, hogy az teljes mértékben a két ország közti kétoldalú katonai együttműködés keretein belül zajlik, ami már hosszú évek óta tart, és egyáltalán nem titok.

Bassár el-Aszad, Szíria elnöke a hét folyamán ismételten kijelentette; Szíria sorsáról kizárólag a szíriai nép és a lakosság által megválasztott, legitim kormány dönthet, nem pedig nemzetközi szervezetek, vagy az ENSZ. Egyúttal azt is kijelentette, hogy Szíria önrendelkezésének tiszteletben tartása az európai civilizáció megmentéséhez is hozzájárul. Ezzel szemben az Egyesült Államok anélkül hajt végre előre be nem jelentett légicsapásokat Szíria területén, hogy arra az ország legitim kormánya engedélyt adott volna. Szíria külügyminisztere korábban világosan kijelentette, hogy az amerikai gépek berepülése Szíria szuverenitásának sértését jelenti.

Washington egy senki által meg nem választott, külföldön élő emigráns csoportot ismer el Szíria kormányaként. Miközben az országnak legitim kormánya van, és maga is háborúban áll a terrorszervezetekkel, az amerikai hadsereg fegyvereket és kiképzést biztosít a kormány ellen harcoló fegyveres csoportoknak.

Forrás: hidfo.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 128 475 megtekintés

Videó: 52 648 229 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534459

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh