Két bajba jutott fiatal parlagi sast gyógyítottak fel a jászberényi Sasközpontban, az egyik madarat már szabadon engedték és hamarosan a másik is visszatérhet a természetbe - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel pénteken.

Magyar Madártani és Természetvédelmi egyesület (MME), a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI), az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) és a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) szakemberei együttműködésével sikerült a két madarat megmenteni.  

Az összegzés felidézi, hogy az MME és a HNPI munkatársai a nyár közepén találtak egy szerencsétlenül járt fiókát az egyik jászsági parlagisas-fészekben. A fióka lábára egy bálamadzag tekeredett, amely szinte csontig hatolt a madár csüdjébe. A szakemberek gyors mérlegelést követően az állatot Jászberénybe vitték, ahol a Sasközpont állatorvosai látták el.  

Ezt követően a gyógyulás elősegítése érdekében fizikoterápiás kezelésben részesült a FÁNK állatorvosainak köszönhetően. A példamutató összefogás eredményeként több hét után teljesen visszanyerte erejét és elengedhetővé vált.  

Mint írják, a másik sast az ANPI természetvédelmi őre találta meg legyengülve a Hernád-völgyben augusztus 18-án. A nemrég kirepült fiatal parlagi sas komoly mérgezéses tüneteket mutatott, így sürgős beavatkozás nélkül elpusztul volna. A gyors segítségre szoruló madarat Jászberénybe szállították, ahol a Sasközpont állatorvosai rögtön ellátták. A vizsgálatok megerősítették, hogy az állat rágcsálóirtószeres mérgezést szenvedhetett, ami az utóbbi időben egyre gyakrabban okoz problémát parlagi sasoknál.  

A Sasközpont újonnan épült, nagy belmagasságú kondicionáló röpdéjének köszönhetően mindkét madár megerősíthette a szárnyizmait. Az állapotuknak megfelelően az aggteleki sast október 18-án engedték el a szakemberek, míg a jászsági példány előre láthatóan november elején nyeri vissza szabadságát.  

A madarak sorsát az elengedést követően GPS jeladók segítségével lehet nyomon követni. Bővebb információk az állatokról a parlagisas.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Fotók: jászberényi Sasközpont

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 068 megtekintés

Videó: 52 641 179 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534096

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh