Az orosz államfő cáfolta, hogy Iszkander típusú, rövid hatótávolságú harcászati rakétákat telepítettek volna az európai uniós országokkal is határos Kalinyingrádi területre.

Vlagyimir Putyin csütörtöki évértékelő nemzetközi sajtóértekezletén közölte: "mindenki nyugodjon meg", mert még nem született döntés az Iszkander rakétarendszerek elhelyezéséről.

"Senkit sem kell megvédeni, csak nem kell kiprovokálni a válaszlépéseket" - tette hozzá az orosz elnök. Utalt arra, hogy Európában amerikai hadászati atomfegyverek találhatóak, amelyeket a kontinens országai nem tartanak ellenőrzésük alatt és eközben folyik az amerikai rakétapajzs kifejlesztése is Európa "szélén".

Az orosz államfő azt mondta: "sokszor beszéltünk arról, hogy (az európai) rakétavédelmi rendszer veszélyt jelent az atomfegyver arzenálunkra, és nekünk, így vagy úgy, reagálnunk kell rá". Vlagyimir Putyin hozzátette, hogy az Iszkander rakétakomplexum nem az egyetlen eszközük a lehetséges válaszlépésre és az "egyáltalán nem a leghatékonyabb fegyvere" Oroszországnak.

Lengyelország és a három balti köztársaság hétfőn aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a velük is határos oroszországi nyugati katonai körzetben Iszkander-M típusú rakétákat telepítettek. Az orosz védelmi minisztérium aznap elismerte, hogy ilyen fegyverzetet állítottak hadrendbe az ország nyugati határáig terjedő katonai körzetben.

A lengyel külügyminisztérium ugyanakkor leszögezte, hogy a rakétatelepítésről nincsen "semmilyen hivatalos orosz információja".

A Bild című német napilap múlt szombaton azt írta, műholdfelvételek bizonyítják, hogy a délen Lengyelországgal, keleten Litvániával és nyugaton a Balti-tengerrel határos, Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi területen (exlávéban) legalább kétjegyű számmal meghatározható mennyiségben vannak Iszkander rakétarendszerek.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca sajtószóvivője azt hangoztatta, hogy az Iszkander rakéta zászlóaljaknak "a konkrét állomásoztatási kerületekben" való elhelyezése nem ellentétes semmilyen nemzetközi egyezménnyel.

2011-ben Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök jelentette be az Iszkanderek telepítését a nyugat-oroszországi régióba és azt az amerikai rakétavédelmi rendszer európai telepítésével szembeni intézkedésnek nevezte. Az orosz fegyverzet szükség esetén atomtöltettel is felszerelhető és hatótávolsága 500 kilométeres távolságra terjed ki. Adott esetben 2 ezer kilométeres távolságra is eljuttatható.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 730 megtekintés

Videó: 52 660 217 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535452

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh