Tizennégy produkció szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idei versenyprogramjában június 8. és 17. között - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

A műsorban Hegedűs D. Géza színművész elmondta: a versenyprogram 14 produkciója közt hét nagyszínpadi és hét kamaraszínházi előadás látható délutánonként és esténként. A versenyprogram köré szerveződik a több mint 30 előadásnak otthont adó fesztivál, amelyen különböző műfajú darabok láthatók a monodrámáktól kezdve a zenés darabokig az összes játszóhelyen. "A magyar színházi élet igazi ünnepe ez" - hangsúlyozta, hozzátéve: tavaly 6,7 millió néző volt kíváncsi színházi előadásokra Magyarországon, így érthető, hogy ilyen hatalmas a kíváncsiság a fesztivál iránt is.

Kovács-Cohner Róbert, a POSZT PR-felelőse az idei újdonságok között említette, hogy a versenyprogramban két határon túli előadás is szerepel, valamint idén először a Budapesti Operettszínház is képviselteti magát a Chicagói hercegnővel.

Hozzátette: a kísérőprogramok a belvárosban lesznek, több koncertnek és előadásnak a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ ad otthont. A fesztivál első három napján a művészeti főiskolák, egyetemek előadásait is megtekintheti a közönség.

Idén megszervezik a mini monodráma fesztivált is, itt látható majd többek között az Egy őrült naplója és Gyarmati Fanni naplója. Ezek mellett kaszkadőrök és utcaszínházi produkciók is színesítik a programokat a sétatéren, a Széchenyi téren és a belvárosban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 326 721 megtekintés

Videó: 51 197 066 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7328688

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh