http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/8390-tizenket-produkcio-szerepel-a-pecsi-nyari-szinhaz-musoran#sigProIdaa8d18269c
Tizenkét produkcióra - köztük vígjátékra, bohózatra, illetve a L'art pour l'art Társulat estjére - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 6. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.
Vidákovics Szláven, a Pécsi Horvát Színház igazgatója, a nyári játékok főszervezője az MTI érdeklődésére kedden elmondta: idén mintegy tízezer néző részvételére számítanak a pécsi belvárosban található Káptalan utcai szabadtéri színpadon. Szavai szerint tartalmas kikapcsolódást fognak nyújtani idén is a közönségnek, hiszen tizenhét estén át tucatnyi produkciót tűznek majd műsorra.
A színművész-direktor azt is lényegesnek tartotta, hogy a meghívott előadások mellett idén is láthat pécsi bemutatót a közönség. A hagyománynak megfelelően, a Pécsi Nemzeti Színházzal közösen viszik színre színre Marc Camoletti Boeing, Boeing című vígjátékát, amelyben szerepet vállalt a "Pécshez ezer szállal kötődő" Kossuth-díjas színművésznő, Vári Éva is - ismertette.
A produkciók közül kiemelte Beaumarchais Figaro házassága című vígjátékát, amelyet a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában láthat a publikum. Először tűzik műsorra Georges Feydeau Kézről kézre, avagy az asszony körbejár című bohózatát, Pozsgai Zsolt rendezésében.
Az Orlai Produkció Szép Ernő Vőlegényét, Dés Mihály Pesti barokk elnevezésű vígjátékát, illetve Sam Holcroft intellektuális komédiáját hozza Pécsre. A L'art pour l'art Társulat estjét július 18-án láthatja a közönség.
Az MTI-nek eljuttatott írásos összegzés Őri Lászlót (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármesterét idézve kiemelte: a Pécsi Nyári Színház programjai már négy évtizede gazdagítják a megyeszékhely kulturális kínálatát a Pécsi Országos Színházi Találkozó utáni időszakban. A pécsi önkormányzat a szervező Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft. támogatásával járul hozzá az eseménysorozat sikeréhez - hangsúlyozta a városvezető.
A Pécsi Nyári Színházról részletesebb információk a www.pecsinyariszinhaz.hu olvashatók.
Forrás: MTI