http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/8455-magyarok-kenyere-uj-programelemekkel-bovul-a-jotekonysagi-kezdemenyezes#sigProId900f8b3d47
A Székely magyarok kenyere akcióval és testvértelepülési programmal bővül idén a Magyarok kenyere elnevezésű, 2011-ben Pécsről indult jótékonysági kezdeményezés - hangzott el kedden a Pécsi Egyházmegye Magtár nevű rendezvényközpontjában tartott sajtótájékoztatón.
Korinek László jogászprofesszor, ötletgazda kiemelte: a kezdeményezés néhány héten belül bekerül a Magyar Értéktárba. A program idei újdonságairól elmondta, hogy idén először sikerül "hetedhét országból" származó kenyeret sütni, ugyanis a kovász a délszláv háborúban "porig rombolt" horvátországi magyar települések - Kórógy és Nagylászló - egyikéből érkezik. Hozzátette: Erdélyben elindítják a Székely magyarok kenyere akciót, továbbá a kezdeményezés testvértelepülési programmal is bővül. Utóbbi részleteiről elmondta: a határokon innen és túl lévő települések fognak búzát küldeni és fogadni, az új programelemet augusztus elején a Komárom-Esztergom megyei Ácson tartják meg.
Az augusztus 20-i ünnepi kenyerek további összetevőire térve Korinek László jelezte: az utolsó magyarok által művelt sóbányából, az erdélyi Parajdról érkezik a só, a vizet a legmagyarabb folyóként emlegetett Tisza forrásából merítik.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a program évről évre növő támogatottságáról szólva felidézte: magyarországi és határon túli magyarlakta településekről 2011-ben 10 tonna búza érkezett a kezdeményezés keretében Baranyába, 2012-ben húsz, egy évvel később 100, 2014-ben 220, míg 2015-ben már 440, tavaly pedig 515 tonna.
A programban tavaly 3001 adományozó vett részt, 81 gyűjtőponton adhatták le a gazdák jótékony célra szánt búzát, amelyet 26 malom díjmentesen őrölt meg, abból pedig 310 tonna liszt készült - sorolta hozzátéve, hogy az adományt 80 ezer rászorulónak juttatták el 147 határon inneni és túli szervezeten keresztül. Győrffy Balázs szerint a gazdák nagy lelkesedéssel álltak a program mellé, külön méltatta a kárpátaljai gazdálkodóknak az ottani nehéz körülmények ellenére is igen jelentős tavalyi gyűjtését.
Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere a kezdeményezés egyre nagyobb ismertségét említve kiemelte: a programnak nem célja, hogy minden évben "magasabbra téve a lécet" több búzát gyűjtsenek össze, hanem hogy minél több gazda vegyen abban részt, így szélesítve a Magyarok kenyere bázisát. Az eseményen elhangzott, hogy a Magyarok kenyere központi pécsi ünnepsége augusztus 20-án a nemzeti folklórra és hagyományokra épít, a műsor háziasszonya Sebestyén Márta népdalénekes lesz. A rendezvényen mások mellett Böjte Csaba ferences szerzetes is részt vesz.
Böjte Csaba a sajtótájékoztatón lejátszott videóüzenetében arról biztosította a gazdákat, hogy munkájuk gyümölcséért imádkoznak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozottjaival, illetve azért is, hogy abból jusson a rászoruló gyerekeknek.
Forrás: MTI