http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/8661-madarijeszto-talalkozot-tartanak-mohacson#sigProId5728f53ed8
Mohácsi kötődésű művészek ötlete alapján vasárnap tartják meg a harmadik Szabadtéri Madárijesztő Találkozót a Duna-parti város Szőlőhegy elnevezésű településrészén - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
A különleges kezdeményezés célja a madárijesztő-készítés hagyományának folytatása és újraértelmezése, illetve a téma művészi feldolgozása.
A programot beharangozó - a szervező Tatai Tibor grafikus és Sándor Miklós festőművész által jegyzett - közlemény szerint a környéken régen jellemzően hangot adó, szélkereplő madárijesztőket készítettek a szőlősgazdák termésük védelmében. A tradicionális formájú és anyaghasználatú madárijesztők mellett a mai kor anyagait és hulladék tárgyait is felhasználják a találkozón résztvevő alkotók - írták.
A madárijesztőket vasárnaptól a szabadban mutatják be egy hónapon keresztül a mohácsi Szőlőhegyen.
Az írásos összegzés szerint az idei találkozó fő látványosságának ígérkezik az az öreg Lada személyautó, amelyet színes, hulladékfonalakból kézzel horgolt "ruhába" öltöztetnek majd. Kitértek arra is, hogy a helyi szőlősgazdák idén is választhatnak az alkotásokból, hogy saját kertjükben helyezzék el azokat.
Sárkics Eszter szervező az MTI érdeklődésére elmondta: a tavalyi találkozón több mint 30 madárijesztő készült és idén is hasonló mennyiségű alkotásra számítanak. Több diákcsoport is bejelentkezett, akik kész alkotásaikkal érkeznek - tette hozzá.
Forrás: MTI